Sport

2017.05.02. 17:00

Nyolcvanéves lett a Kohász egykori kiváló labdarúgója

A mai napon ünnepli nyolcvanadik születésnapját a dunaújvárosi labdarúgás legendás alakja, Csepecz Ferenc. Ebből a jeles alkalomból idézzük fel az egykori játékossal a nem mindennapi életutat.

Gróf András

- Rácalmáson nőttem fel, ahol Molnár Jenő irányítása mellett kezdtem el futballozni, aki ugyan szigorú ember volt, de azért szeretett minket. Eleinte a környékbeli települések ellen játszottunk mérkőzéseket. Már tizenötéves koromban a felnőttek között rúgtam a labdát, így hamar kénytelen voltam alkalmazkodni a közeghez. A bátyám kapcsolatai révén kerültem Nyergesújfalura, ahol balszélsőt játszottam. Fiatal csapatunk volt, akikkel 1957-ben megnyertük az NB III-as bajnokságot, de az átszervezés miatt sajnos nem léphettünk magasabb osztályba. Két évvel később a dunaújvárosi vezetők, és Ullmann István vezetőedző próbajátékra hívtak, amelyen megfeleltem, így 1959. július 2-án a klub igazolt játékosa lettem - kezdte visszaemlékezését.

Miként lett a támadóból védőjátékos?

- Rosszul szerepelt a csapat, így edzőváltás történt. Lennert Ferenc lett az edző, aki védőt faragott belőlem. Az újvárosi színekben kétszázöt NB-s mérkőzésen léphettem pályára.

Melyek voltak a legsikeresebb időszakok a pályafutása alatt?

- Jávor Pál irányítása mellett 1964-ben négy ponttal megnyertük az NB I B-s bajnokságot. A sorsdöntő meccset a VT Vasas ellen játszottuk Székesfehérváron, ahol tizenháromezer néző előtt, Ligeti Béla büntetőjével nyertünk. Sikerünket nagyban köszönhettük az edzőnknek, aki emberileg, szakmailag, pedagógiailag kiváló volt. A szezonvégi banketten, mint a legjobb játékos ajándékot kaptam tőle. A másik sikeres évem az 1968-as volt, amikor az osztályzatok alapján az első osztály legjobb balhátvédje voltam. Palicskó Tibor javasolt is a válogatottba, de Illovszky Rudolf szövetségi kapitány nem hívott meg a keretbe. Büszke vagyok arra is, hogy évekig csapatkapitánya lehettem az együttesnek.

Mi volt a legnagyobb erénye a küzdőtéren?

- Technikailag képzett voltam, megfelelő volt a gyorsaságom is. Kemény, de sportszerű focit játszottam. A pályafutásom alatt mindösszesen kétszer voltam kiállítva, de akkor is szövegelés miatt. Szerettem edzeni, mindig az élen futottam. Sportszerűen éltem, nem ittam, nem dohányoztam, korán feküdtem, még a családi életet is a futballnak rendeltem alá.

Egy sérülés azonban közbeszólt

- Egy térdsérülés miatt 1970-ben be kellett fejeznem a pályafutásomat. Két évig utánpótlásedzőként dolgoztam, de családi okok miatt abba kellett hagynom. Ezután játékos-megfigyelőként segítettem a szakosztály munkáját, majd a szakszervezet révén az egyesület elnökségi tagja voltam, ahol az úszószakosztályt patronáltam, mivel a lányom úszott.

A Dunaújváros Kohász öregfiúk egyesület megalakulásában is fontos szerepet játszott

- A régi játékosokkal 1982-ben úgy döntöttünk, hogy rendszeresen összejövünk egy jót focizni. Móri, Földi, Andriska, Ligeti, Kovács Bandi remek társaságot alkotott, akikkel külföldi túrákat és emellett rendszeresen hazai hírverő meccseket játszottunk. Ez az egyesület a mai napig működik, legrégebbi partnereink a Bátaszék és a Sióagárd.

Minek köszönhető a szellemi és fizikai frissessége?

- Negyven éve, amikor csak tehetem, minden nap uszodába járok. Vasárnap reggelenként pedig fejelő mérkőzéseket játsszunk a barátokkal. Ezek a mozgások szükségesek az erőállapot megtartásához.

Életútját különböző díjakkal is elismerték...

- Két évvel ezelőtt Dunaújváros Sportjáért Díjban részesültem. Május elsején a Móron megrendezett megyenapi ünnepségen pedig Fejér megye labdarúgósportjának fejlődéséért, a kimagasló sporttevékenység elismeréseként Terstyánszky Ödön Díjat vehettem át.

Mi a véleménye a mai játékosokról, illetve a magyar válogatott legutóbbi Európa-bajnoki szerepléséről?

- A nemzeti csapatunk a képességek alapján alkalmatlan volt arra, hogy a kontinensviadalon jobb eredményt érjen el. Sajnos a maiak többet adnak a kinézetre, mint a futballtudásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!