Sport

2013.11.27. 17:00

Bokros Kamilla álma, hogy a legjobb 20 asztaliteniszező közé kerüljön

Dunaújváros - Bokros Kamilla tizenhárom éves, a Móricz Zsigmond Általános Iskola hetedik osztályos tanulója. Énekkarra, matekra jár, és hetenként három asztalitenisz-edzésen vesz részt a főiskola versenyzőjeként.

Jankó Árpád

Bokros Kamilla két évvel ezelőtt kezdett pingpongozni, és már egyre szebb sikereket ér el. Szabó Attila, a DFDSE edzője leginkább szorgalmát dicséri.

- Annál a tanítványnál, aki tehetséges és igyekszik is, jönnek az eredmények. Kamilla ilyen. Rendkívül intelligens kislány, labdabiztos, fonákkal remekül osztogat. A megyei serdülő és újonc kategóriában ranglistavezető. Sokra viheti még jellemezte tanítványát.

- Nagyon szeretek pingpongozni. Komolyan csinálom, és tényleg szeretnék nagy játékos lenni. A támadójátékomat kell még jobban erőltetnem - mondta magáról Kamilla.

Bokros Kamilla vitrinjében már tizenhét csillogó kupa díszeleg (Fotó: Ady Géza)

A közelmúlt egyik sikere volt, hogy megnyerte a városi TOP tizenkettő versenyt. De ennél rangosabb országos viadalon, a Nyugat-Magyarország Ranglista Versenyén szerezte meg a második helyet.

- Egy nagyon jó versenyzővel, ő a Statisztikában játszik, vívtam a döntőt. Már jelentős előnyt szereztem, de végül nem én nyertem. Ám a második helynek is nagyon örültem. Ezen a viadalon a Nyugat legjobb asztaliteniszezői is szerepeltek, mivel ranglistapontokat lehetett szerezni. Az külön öröm, hogy már több neves asztaliteniszező ellen nyertem. Komoly célom, hogy bekerüljek a legjobb húsz serdülő közé. S azután közelebb juthatok majd a válogatottsághoz is.

De Kamilla nemcsak korosztályában versenyez, hanem tagja a főiskola első osztályú női együttesének is. Érdekes élmény, jó érzés felnőttekkel szemben adogatni a kaucsuklabdát. Ám, ahogy mondja: a felnőttek bajnokságában a legfontosabb cél a tapasztalatszerzés.

- Szinte minden hét végén meccselünk. Most jönnek az orosháziak, vasárnap pedig a főiskola rendezi meg a serdülők számára a megyei TOP tizenkettő viadalt. Szeretném megnyerni, vagy legalább a második helyen végezni.

A történet tehát ott kezdődött, hogy Bokros Kamilla két évvel ezelőtt besétált barátaival a Móricz iskola tornatermébe, s amit ott látott, megtetszett neki. A Dunaújvárosi ASE játékosaként kezdte, s most már a főiskola egyesületében folytatja. Hogy is mondta edzője? Sokra viheti!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!