Sport

2015.06.30. 12:54

Búvárúszás: világkupákon is bizonyítani szeretne jövőre Sebestyén Ferenc

Dunaújváros - Amikor felállt a székből, azt vártam: mikor ér véget ez a srác. 180 centinél megállt. Sebestyén Ferenc akár egy felnőtt kosárlabdázóként is bemutatkozhatott volna. Ám ő csak 13 éves és búvárúszó.

Jankó Árpád

A dunaújvárosi uszodába háromszor utazik fel Dunaföldvárról (édesapja hozza) az edzésekre. Fecó a földvári Beszédes József Általános Iskola hetedik osztályos tanulója. A sors fintora, hogy véletlenül vagy kényszerből (?) vált belőle búvárúszó. Édesapja, Sebestyén Ferenc idézi fel fia kilenc évvel ezelőtti izgalmakkal teli napjait.

- Feri négy éves korában komoly krónikus légzőszervi betegségben szenvedett, és az orvosa mindenképpen az úszást javasolta neki. Az uszonyos úszás gyógyította meg, és most már az egészségén kívül a sportolás a sikerek révén az öröm forrása is lett.

Azt már Gurisatti Gyula szakosztályvezetőtől tudtam meg, hogy az édesapa időt, fáradtságot nem kímélve hozza, viszi, nógatja, kritizálja, dicséri szeretettel tehetséges fiát. De egy fiatal talentum, egy szép sikeres jövő előtt álló sportoló gyerek nem válhat igazi bajnokká a szülői aktivitás, elhivatottság, segítség nélkül.

A búvártehetség Kecskeméten a Világtalálkozón már rutinosan pattant fel a dobogóra - hét érmet szerzett, a legtöbbet aranyból

- Hajtani kell keményen, ha eredményt akarunk. Szerencsére csak ritkán adódik a fiamnál hullámvölgy, mert belátja a sikerek által, hogy van értelme áldozatot hozni. Ha pedig nincs kudarc, akkor a boldogság mellett csak fáradtság adódik, amit le lehet gyűrni.

Okos szülői nevelési hitvallás.

Fecó nagyobbik öccse, Zsolti is uszonyos úszó, a legkisebb, Áron pedig most tanul úszni. A víz tehát meghatározó lételem a Sebestyén családban, annál is inkább, mivel szikvíz gyártással foglalkoznak. De most vissza a búvárúszáshoz!

- Először furcsa volt számomra pipával és uszonnyal úszni, de hozzászoktam - idézte fel a kezdeteket Fecó. Egyelőre felszíni úszás a kategóriája a serdülő sportolónak, de jövőre ifjúságiként komolyabb kategóriájú búvárúszó lehet belőle.

- Ez érdekes változást jelenthet, mert már egy modern, új, úgynevezett répauszonnyal kell versenyeznem. De nagyon érdekes és izgalmas, ahogy nagy sebességgel úszunk beszélt a sikerélményről. Majd a nagy dobással folytatta. Áprilisban Kecskeméten rendeztek Világtalálkozót a sportágunkban. Ezen a komoly versenyen nyolc nemzet búvárúszója indult. Kemény ellenfelek voltak az oroszok, a németek, a csehek, az osztrákok. Viszont én öt aranyérmet, egy-egy ezüstöt és bronzot szereztem, így az összes résztvevő között lettem a legeredményesebb versenyző. Mondanom sem kell, hogy a magyar válogatott címeres mezében versenyezni csodálatos érzés.

Arról már nem is esett szó, hogy korosztályában szinte számolatlanul szerzett diákolimpiai érmeket.

- Azért még van hely a falon a többi medálnak is - nyugtatott meg bennünket mosolyogva.

Fecó jelenleg édesapja üzemében nyári diákmunkát végez.

- Hadd tanulja meg, mit jelent a fizikai munka, ládákat cipelni, emelgetni - jegyezte meg a munkaadó . - A fizetését persze arra költi el, amire csak akarja. Az a terve, hogy egy csúcsmodell mobilt fog ebből vásárolni.

Persze a szeptemberi vizes edzések előtt is fontos a karbantartás. De most szárazon. Sári Gábor személyi edző tart neki erőnléti edzéseket. Garantált, hogy ezek után is ugyanakkora lesz Fecó étvágya, mint az úszást követően. (Nem kicsi.) De a búvárúszásban is nagy az étvágy nem csak az étkező asztalnál.

- Novemberben lesz egy nagy verseny, és én ott országos bajnok akarok lenni. Meg azután jövőre is rendeznek Világkupákat, és ezeken a versenyeken is szeretnék sikeresen szerepelni.

Természetesen a végeredményekről már egy márkás mobilról fogunk értesülni.






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!