Sport

2013.12.08. 19:30

Kohász: Jó igazolások, nyugodt alapozás, és a játékban előrelépés

Sokan vagyunk, akik, ha ránézünk a tabellára, szinte nem hiszünk a szemünknek. A Dunaújvárosi Kohász női első osztályú kézilabdacsapata a harmadik helyen áll tizenöt ponttal.

Jankó Árpád

Beért Mátéfi Eszter vezetőedző következetes munkája, természetes, hogy megnőtt az étvágy (Fotó: Ady Géza)

A BL-győztes sztárcsapat, a Győri Audi és a Fradi után! Az előző bajnokságban megszerzett nyolcadik hely után ezúttal az 5-8. hely valamelyikét tűzte ki célul a csapat vezetése. Végezzünk talán egy-két hellyel előrébb, így terveztek. S ugyanakkor folytassuk az együttes fiatalítását. S jött a gyakorlati munka. A nyolc hétig tartó alapozás jól sikerült, a nyári igazolásokkal pedig, Bulath Anita, Vincze Melinda, Hosszu Boglárka, Vig Vivien érkezésével joggal hihettük, hogy mivel mind a négyen visszatértek Dunaújvárosba, nem lesz gond a beilleszkedéssel, s az ismert képességeikkel hasznára lesznek a csapatnak. Így is történt. A mindig fontos rajtmérkőzésen Veszprémben berobbant a Kohász az új bajnokságba: 30-19-re nyert a Bakony fővárosában, majd a Vác sem úszta meg, 26-22-re vesztett Dunaújvárosban. Egy kisebb debreceni megtorpanást követően (27-28) érkeztünk el a Ferencváros fogadásához. Fantasztikus játékkal 28-26-os győzelmet aratott a csapat a Fradi ellen, s erre a szakma is felfigyelt. Dunaújvárosban készül valami! Talán egy nagy csapat? Ezt sok helyről is hallottuk.Tény, hogy egy rendkívül sima fehérvári nyerést követően (26-18), a világhírű Győri Audi ETO is alaposan megizzadt a két pontért. Csak három góllal nyert (27-24). S a folytatás is kiválóra sikerült. Győzelem Békéscsabán (24-23), az MTK ellen (34-29), Siófokon egy döntetlen született (24-24) és tízgólos győzelem Egerben (36-26), a végén pedig itthon egy kicsit fájó harmadik vesztés az Érd ellen (27-34). Így jutott el a harmadik helyig a Dunaújvárosi Kohász. Bulath Anita személyében Ferling Bernadett kapott egy rutinos társat a játékban. Az előbbi 72 góllal a góllövőlistán a második, Ferling pedig 59 találattal a hetedik helyen áll.

Hát ez az a történetet, amiért nem akarunk hinni a szemünknek.

Mátéfi Eszter, a csapat vezetőedzője a szép eredmény elérését elemezve a legfontosabb tényezőnek a csapat védekezését és a mellé csatlakozó kapusteljesítményt említette.

- Gáspár Gabriella helyettesítését meg tudtuk oldani, és olyan szervezetté, határozottá vált a védekezésünk, amelyet előzőleg megterveztünk. A védekezésben, a támadásban mindenkire szükség volt. S ezt valamennyi játékos megértette. Általában nagyon jól kezdtük a mérkőzéseket, s utána a megszerzett előnyünket meg tudtuk őrizni. Volt tartása a csapatnak idegenben is. Itthon pedig élveztük az egyre népesebb szurkolótáborunk biztatását. Ez sokat jelentett játékosaimnak. Az őszi több hetes bajnoki szünetben viszont érződött, hogy a hosszú kihagyásnak kárát látjuk majd. Ez meg is történt. Az Eger, a Siófok és az Érd elleni találkozón megtört egy kissé a lendületünk.

Ezt a szép sikert valóban úgy érték el, hogy a második célról sem mondtak le: a fiatalok komoly feladatokat kaptak, ha az lehetséges volt...

- Menet közben kérték a felvételt Veszprémből ketten, Ács Anna és Palotás Fanni. Mindketten jó alkatú, magas lány, a Fradiból pedig jött a szintén ügyes Ferenczi Fruzsina. A dunaújvárosi fiatalok közül pedig a sérüléséből felépült Kemény Dóra, valamint Grosch Vivien és Boldizsár Bianka került az első csapat közelébe. Azt mondhatom, jó összetételű a keretünk az életkort illetően is.

És akkor a szép ősz után lássuk, milyen tavaszt vár a szakvezető.

- Nagyon nehezet. Rendkívül nehéz mérkőzések lesznek itthon is: Békéscsaba, Veszprém, Fehérvár... Jó fizikai állapotba kell kerülnünk amíg a világbajnokság tart. Miközben szurkolunk Bulath Anitának és Vincze Melindának a sikeres szereplésért. Remélem, egészségesen térnek vissza majd. Sajnos Sánta Dóra kiesett a munkából, és Berta Nikolett csuklósérülése is komolynak látszik, de hát jönnek majd a fiatalok. Több edzőmérkőzést is játszunk. Kedden itthon az Érd ellen 15 órakor, csütörtökön szintén itthon az MTK ellen 14.30 órakor. Majd Vácott folytatjuk december 17-én, s két nap múlva itthon fogadjuk a Siófok csapatát. December 29-én pedig már jön a Veszprém hozzánk a bajnoki pontokért. Nehéz folytatást, hatalmas küzdelmet jósoltam, de ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy. Ha már ilyen elegáns helyen remek teljesítménnyel várhatjuk az újabb sorozatot, akkor próbáljunk bennmaradni az első négy csapat között. Persze ezt úgy érhetjük csak el, ha minden játékos a képességének legjavát, a száz százalékot adja, s továbbra is mellettünk áll a dunaújvárosi szurkolótábor. Ehhez kívánok a csapatot szerető közösségnek boldog új évet, előtte pedig meghitt boldog karácsonyi ünnepeket!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!