Sport

2016.05.12. 18:40

Párosban nem sikerült, de Vass András még egyesben kivívhatja az indulást

Szeged - Az olimpiai szereplés jogáért versenyeznek egymással szerdától a magyar kajakosok és kenusok az első válogatóversenyen, amelyen a Dunaferr SE sportolói is rajthoz állnak.

Gallai Péter

A szabályok szerint egyesben két válogatót kell nyernie annak, aki az olimpián ott szeretne lenne, a kenu ketteseknek azonban a mostani válogató első két helyezettje a duisburgi világkupán is rajthoz áll és amelyik egység ott előrébb végez, az nyeri a válogatót. Azaz ezen a távon a Maty-éren volt várható a legnagyobb csata, ahol rajthoz állt a Dunaferrt erősítő Vass András Bodonyi Andrással. A duónak nem volt tökéletes a felkészülése, ám ennek ellenére az első két hely megszerzését tűzték ki a fiúk a szerdai döntő során. A futamon végül a papírforma érvényesült, hiszen a 2013-ban világbajnok, 2014-ben és 2015-ben vb ezüstérmes Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros több mint egy hajóval nyerte meg a számot Petkó András és Fekete Ádám kettőse előtt. Vassék a harmadik helyen futottak be, a dobogós hely most viszont nem adott okot az örömre.

Molnár Gergely vezetőedző tanítványa csütörtökön C-1 1000 méteren próbált meg javítani, ahol szintén bombaerős mezőny jött össze. Itt végül a dunaújvárosi sportoló a kilencedik lett a fináléban, de itt még lesz esélye a következő válogatón.

Egyébként a távon meglepetés készülődött amelyen a győri Varga Dávid kamikáze- taktikát választott a nagy trió Vajda Attila, Vasbányai és Kiss Tamás ellen. Varga lendülete nem tartott ki a végéig, a számot Vasbányai nyerte Kiss és a győri versenyző előtt, míg Peking olimpiai bajnoka, Vajda csak az ötödik helyen érkezett be a célba.

- Hogy mi történt? Egyszerűen elvertek, volt nálam ma jobb, ügyesebb gyorsabb, több is, mint egy vagy két versenyző - mondta Vajda Attila a szövetség honlapján. - Ma nekem nem csak a többiekkel kellett küzdenem, hanem egy betegséggel is, ami miatt az orvosok napok óta vizsgálnak. Mentálisan jó voltam, próbáltam indítani a végén, de fizikai támogatottsága nem volt meg ennek a döntőnek. Elfogytam, mint macisajtból a brummogás.

A válogatón ma a Dunaferr másik két versenyzője Hajdu Jonatán és Kiss Balázs C1 -200 méteren indul.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!