Sport

2016.12.09. 20:45

Plüssök a pályán - Siker az Acélbikáknál és a lelátón

Dunaújváros - Már a pénteki, Fehérvári Titánok elleni meccs előtt két pontot faragott a negyedik helyezett Brassó előnyéből a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong-csapata. Majd miután a megyei riválist is legyőzték, meg is előzték az erdélyi csapatot a tabellán.

Gallai Péter

Pénteken reggel érkezett a hír, hogy a MOL Liga illetékes bizottsága megállapította: a brassói Bíró Gergő jogosulatlanul szerepelt az erdélyi együttesben a két csapat hétfői összecsapásán, amelyet a DAB hosszabbítás után 3-2-re megnyert. A versenybizottság ezért 5-0-ás gólkülönbséggel a dunaújvárosiak javára írta a három pontot, egyúttal a Brassó csapata ellen fegyelmi eljárást kezdeményez. Bíró egyébként úgy lépett jégre, hogy be sem volt írva a jegyzőkönyvbe, a televíziós felvételek alapján szúrták ki a szabályszegést.

Nótás Donatella, Nótásné Mikó Edina és Nótás Martina dobja be a plüssfigurákat, amelyeket majd a dunaújvárosi kórház gyermekosztályán fekvő betegeknek juttatnak el a jövő héten az Acélbikák Fotó: Zsedrovits Enikő

Az indoklás részletezésében olvasható: A mérkőzés jegyzőkönyvének utólagos vizsgálatakor kiderült, hogy a mérkőzésen pályára lépett Bíró Gergő, aki a bajnoki évadban kapott második végleges fegyelmi büntetése miatt az előző mérkőzést követően egy mérkőzésre szólóan automatikus eltiltásban részesült, amely eltiltást a fent jelölt mérkőzésen kellett volna letöltenie. A játékos eltiltására vonatkozóan az ASC Corona Brasov csapatának figyelme még a mérkőzés kezdete előtt fel lett hívva, a játékos pályára lépését azonban sem az egyesület menedzsmentje és edzői, sem a mérkőzés versenybírósága nem akadályozta meg.

A döntéssel a DAB egy ponttal többet, a Brassó eggyel kevesebbet kapott így a jégen elértnél, ezért a dunaújvárosiak hátránya két pontra csökkent a negyedik helyen álló erdélyi gárda mögött. Így amennyiben tegnap este újra nyernek Lee Gilbert tanítványai, újabb pozíciót léphetnek előre.

A második harmad elején Azari Zsolt tett arról, hogy a szurkolóknak ne kelljen tovább szorongatniuk a magukkal hozott ajándékokat. Gólja után a játékosok is segítettek a plüssök összeterelésében

DAB - Fehérvári Titánok 2-1 (0-1, 2-0, 0-0)

DAB: Duschek - Ozols, Azari 1, Hruby, Cseter (1), Dansereau (1) - Pfeil, Borbás (1), Ölander, Kaskov (1), Németh 1 - Ladygin, Lencsés, Tanka, Odnoga, Nagy M. - Pál, Lévai, Mátyásy, Léránt.

Az első harmadban a vendégek szerezték meg vezetést, méghozzá emberhátrányban talált be Krogh. A folytatásban nem egy ziccert kihagytak az Acélbikák, végül a 35 percben Azari vette be Lemay kapuját - repülhettek a plüssállatok a jégre, miután megszületett az első hazai találat. A játékidőből pár másodperccel több, mint egy perc pergett le, s már a vezetésnek örülhettek a drukkerek, miután Németh lőtt gólt.

Az utolsó húsz percben ismét több helyzete volt a DAB-nak, ám ezek kimaradtak, így végül minimális különbséggel nyerte meg a hazai alakulat a mérkőzést.

A folytatásban hétfőn este az első helyen álló DVTK Jegesmedvékhez utaznak az Acélbikák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!