Rácz Lajos, az élő legenda a birkózás jövőjéről

A mezőfalvi gálát olyan hírességek is megtisztelték jelenlétükkel, mint Rácz Lajos, akire élő legendaként tekintenek a sportágban. A több Európa-bajnoki és világbajnoki érem tulajdonosával a rendezvény apropójából beszélgettünk:

– Sokan mondták a birkózásról, hogy egy olyan különleges sportág, ahol emberek és izmok feszülnek egymásnak, mégis hatalmas odafigyelés, szeretet veszi körül a résztvevőket. Ön mit gondol, vajon hogyan lehet az elődök példáit átadni a gyerekeknek?

– Ezt mindenféleképpen csak pozitív példamutatással lehet továbbadni úgy, hogy sikeres legyen a sportág az elkövetkezendő években, évtizedekben. Nem egyszerű dolog! Főleg, hogy meglebegtették, leveszik az olimpia műsoráról a birkózást. Ezáltal még nagyobb felelősségük van az edzőknek, a nagy versenyzőknek, akik eredményeket értek el, hogy most, a válságos időkben is fenn tudjuk tartani a sportág egészséges fejlődését.

– Ön hatvanéves múlt. Meddig még az edzősködés?

– Remélem, leszek majd több is! Nagyon hiszek az emberekben, a szeretetben, és az emberi érzelmekben. Amúgy nagyon reális ember vagyok, de ebből a szempontból egy kicsit idealista. Hihetetlenül fontosnak tartom az emberi kapcsolatokat. A birkózás pedig olyan, hogy csinálni nagyon nehéz, és sokszor fájdalmas. Ugyanakkor, ha vége a mérkőzésnek, gond nélkül tudnak egymás nyakába borulni az ellenfelek. Idővel a birkózószőnyeg mellett mindenki barát lesz!

– Sok gyerek vette körül a mai napon is. A családban van-e, aki folytatja?

– Én is abban reménykedtem, de a fiam, a vőm és a két unokám sem követett.

– Azonban nem marad vigasz nélkül, hiszen az egyesületi utánpótlásban aktív szerepet tölt be – eredményesen.

– Mindenféleképpen! Több mint ötven éve vagyok a sportágban, amiből huszonhét évet vezetőedzőként töltöttem. Úgy érzem, ha az ember megszereti a birkózást, akkor nem lehet utána egyszerűen abbahagyni. Próbáljuk a szakmai és a baráti kapcsolatokat ápolni. Itt körbenézve, számtalan tanítványt látok, akik már ugyanúgy az edzői pályát tapossák, és ez nagyfokú büszkeséggel tölt el – úgy látszik, jól végeztem a dolgomat, legalábbis nagyon hiszem!