Sport

2013.05.30. 15:26

Randy Smith marad

Dunaújváros - Csütörtökön visszautazott Torontóba a kanadai erőnléti edző, Randy Smith, aki egy hetet dolgozott a Dab.Docler jégkorongozóival minden korosztályban.

Agárdy Csaba

Az  viszont mindenképpen jó hír, hogy a Dab.Docler elnöke, Azari Zsolt és a szakember a visszautazás előtti napon megegyezett abban, hogy folytatják a közös munkát, és ezt szerződésben is rögzítették. Ennek lényege, hogy Randy Smith három havonta egy  hetet tölt Dunaújvárosban, a köztes időkben pedig interneten tartja a kapcsolatot a vezetőkkel, a játékosokkal. A szerződésben azt is rögzítették, hogy százszázalékosan az ő edzéstervei alapján dolgoznak a játékosok, a legkisebbektől, a felnőttekig.

Randy Smith egy hetet töltött Dunaújvárosban, elutazott, de többször visszatér még hozzánk (Fotó: Lázár Zsolt)

Azari Zsolttól megtudtuk, hogy hosszú távra terveznek, ezért hároméves szerződést kötöttek a kanadai szakemberrel.

Galanisz Nikandrosz, a DAB csapatkapitánya így foglalta össze az elmúlt egy hetet:

- Az első két nap nagyon kemény volt, de utána kezdtük megszokni a terhelést, intenzív volt nagyon. Eddig ahhoz szoktunk, hogy a terhelés hatására felmegy a pulzusszámunk, majd pihenünk, lemegy a pulzus, majd újra terhelés, és ismét felmegy. Most viszont végig magasan tartotta az edzőnk a pulzusszámunkat. Jót tett nekünk ez a hét, új dolgokat láttunk, minden pozitív volt. Örültem az egy hét munkájának, mindenki  jó véleménnyel volt az edzőről, és azt hiszem, senki sem panaszkodott.

Randy Smith mellette egy svéd edző is érkezik. Stephan Lundh, a dunaújvárosiak vezetőedzője  a háromszoros svéd bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes Jonas Jonhsont hozza magával. A negyvenhárom éves egykori csatár, aki eddig a korábbi svéd bajnok, Frölunda ifjúsági és junior csapatát irányította, elsősorban a játékosok technikai képzéséért lesz felelős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!