Sport

2013.11.22. 14:10

Reális eredmény - Harmadik lett csoportjában a Dunaferr

A felnőtt NB II-es birkózó csapatbajnokság második fordulóját a Dunaferr SE november 14-én Mezőfalván rendezte meg. A dunaújvárosiak harmadikak lettek.

Agárdy Csaba

Az eredmény hasonlóan alakult a dunaújvárosiak számára, mint az első fordulóban. A Dunaferr SE a Bajai BC-t nagy különbségű pontozással győzte le (27-2). Viszont a Sziget SC-től és a Kecskeméti BC-től vereséget szenvedett.

A fordulóban 55 kg-ban Rétei Szabolcs két győzelmet és egy vereséget gyűjtött. 60 kg-ban Zellei Áron mindhárom mérkőzését technikai tussal nyerte meg. Mohácsi László 66 kg-ban egyszer győzött és kétszer kikapott. 74 kg-ban Kottes Pál kétszer nyert, Szegedi Dávid egyszer vereséget szenvedett. 84 kg-ban Asztalos Bálint egy győzelemmel, Petrovics Renátó pedig két vereséggel zárt. 96 kg-ban Dudás György megnyerte mérkőzését, Kemény Norbert viszont vesztett. 120 kg-ban Fehér Gergely egy győzelemmel és két vereséggel járult hozzá csapata szerepléséhez.

Fiatal, tehetséges birkózók versenyeztek a Dunaferr színeiben (Fotó: Ónodi Zoltán)

A csoportban a kecskemétiek végeztek az első helyen, második lett a Sziget SC, harmadik a Dunaferr SE, negyedik pedig a Bajai BC csapata. A csoportelsők jutottak tovább, a további helyezéseket a megszerzett pontok alapján a bajnokság végén számítja ki a Magyar Birkózó Szövetség.

Tombor István, a Dunaferr vezetőedzője: – Csapatunkban fiatal, tehetséges versenyzők és olyan sportolók léptek szőnyegre, akik már munka mellett látogatják az edzéseket. A végeredmény reálisnak mondható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!