Sport

2015.06.19. 15:15

Rendkívül sikeres bajnoki évet zártak a Dunaferr tornászai

Dunaújváros – Furcsa hangulat fogadja mostanában a látogatót, ha betér a Dunaferr SE tornacsarnokába. Néhány edző, kevés lánytornász teszi a dolgát. Fiúk sehol. Ők táboroznak, vagy többen már a szabadságukat töltik, s ugyanígy hiányoznak a gumiasztalosok is.

Jankó Árpád

Tehát sehol a megszokott nyüzsgés, zaj, a vidám, de komolyan dolgozó gyerekek sokasága. A lényeg, amiért megkerestem a tornászokat: az utolsó országos lánytorna versenyről információkat kérni. Volt is aki készséggel vállalkozott erre, hiszen az edzők még nem mentek szabadságra.

Török Dániel beszélt a Budapest-Vidék női utánpótlás egyéni bajnokságról, amelyen természetesen a dunaújvárosi lánykák is részt vettek. A Dunaferr két korcsoportban, serdülőben és ifjúságiban indította el tornászait. A serdülők csoportjában három dunaújvárosi szerepelt. Halász Dóra Szimonetta, Miklós Dorina és Badics Charlotte. Az ifjúságiak között (?) pedig a dunaújvárosi Jakab Noémi nevezése szerepelt. Az iménti kérdőjel a „között” szónál azért jogos, mert egészen furcsa módon a Vidékbajnokság kategóriában csak egy tornász mutatta be tudását, az pedig Jakab Noémi volt. Egyetlen egy vidéki egyesület sem küldött ifjúsági tornászt a dunaújvárosiakon kívül az országos viadalra. A budapesti klubok természetesen az ifik közé is neveztek tornászt, mégpedig hetet. A vidéki egyesületek eljárása egészen érthetetlen. Mivel a verseny értékelésében a Budapest és a Vidék tornászait külön értékelték, ezért a dunaújvárosi Jakab Noémi mind a négy szeren (talaj, ugrás, felemás korlát, gerenda) aranyérmet szerzett. A furcsa helyzet nem volt negatív hatással a dunaújvárosi kislányra. Ő az összetettben felszabadultan, összeszedett mozgással mutatta be gyakorlatait. Még akkor is igaz ez a minősítés, hogy a gerendán egy kisebb hiba is becsúszott. Edzői Joó Gabriella és Trenka János.

A Dunaferr SE csapata. Első sor, balról: Halász Dóra Szimonetta, Jakab Noémi, Miklós Dorina, Badics Charlotte. Második sor: Trenka János, Joó Gabriella, Badics Réka, Török Dániel edzők (Fotó: Baranyai László)

De most ugorjunk vissza a serdülők csoportjához. A dunaújvárosi trió felkészítői Török Dániel és Badics Réka voltak. A Vidékbajnokság összetett győztese lett Halász Dóra Szimonetta, aki még ugrásban, gerendán, valamint talajon is aranyérmet gyűjtött be. Felemás korláton hatodik lett, s ez azt mutatja, hogy ezen a szeren a gyakorlat anyagát kell erősíteni. Külön öröm, hogy összetettben a második helyen is dunaújvárosi leány végzett. Miklós Dorina kapta meg az ezüstérmet. A szerenkénti eredményei: ugrás harmadik, felemás korlát harmadik, gerenda második és talaj második hely. Badics Charlotte összetettben a hatodik helyet szerezte meg. Rögtön hozzá kell tenni, hogy Charlotte két évvel fiatalabb volt az induló társainál. Gerendán ötödik lett egy rontás ellenére, talajon pedig bosszantó negyedik helyen végzett, mivelhogy csak egy tizeddel maradt le a dobogóról. Ennek ellenére és fiatalabb korát figyelembe véve rendkívül bíztató teljesítményt nyújtott. A serdülő korosztály versenyéről elmondható, hogy komoly versengésnek számított, mert a teljes magyar mezőny szerepelt. A vidékiek közül összesen hatan, még békéscsabai, veszprémi és szombathelyi tornászok is indultak. És hogy elszakadva az elmúlt zsúfolt bajnoki sorozattól, versenyektől néhány szót ejtsünk még a nyári aktuális munkáról, feladatokról, amelyek persze csak néhány kiemelkedő tornászt érint. Kovács Zsófia és Jakab Noémi szorgalmasan készül a július végén sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, amelyet Tbilisziben tartanak majd. A rangos európai csapat- és egyéni versenyben a magyar színeket több sportág sportolója képviseli. Ezt a viadalt két évente rendezik meg. Jövőre Győr ad otthont a fesztiválnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!