Sport

2017.04.05. 17:40

Roland azért dolgozik, hogy helyet kapjon a felnőtt futsalkeretben

Duplán ünnepelhetett Bartha Roland a III. dunaújvárosi amatőr futsal bajnokság eredményhirdetésén. A Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola gépész tanulója szerint is a fontosabb taps a Dunaferr DUE Renalpin Futsal Club U20-as csapatának a bajnoki címéért szólt.

Balogh Tamás

Az egyéni dicsőségét pedig a döntő legjobb játékosa díj hozta meg a számára.

- Nehéz volt a döntőbe vezető út?

- Természetesen, ez soha nem könnyű. Az elején voltak még nehézségeink, de a végére már összeállt a csapatunk. Úgy érzem, a két utolsó ellenfelünk, a Steelworkers és a Dunabiztos Micro voltak a legerősebb riválisaink. Gyakran találkoztunk fizikailag jobb felépítésű és felnőtt korú játékosokkal is, de úgy érzem, sikerrel vettük ezt az akadályt is. Ezzel szerintem nem volt gond. Én személy szerint külön kihívásnak vettem.

Bartha Roland lett az amatőr bajnokságban első helyet szerzett együttes legjobbja a fináléban
Fotó: Balogh Tamás

- Jelentős különbség volt az amatőr bajnokság és az NBI U20-as sorozata között?

- Egyértelműen sok különbség van, mivel az amatőr bajnokságban olyan csapatok vettek részt, akik soha nem próbálták, vagy csak pár meccset játszottak futsalban. Ezért mondhatjuk, hogy volt egy kis előnyünk azokkal szemben, akik eddig még nem tudták, miként is kell a futsalban védekezni, avagy nem számítottak a figurákra. Erőnlétben és tempóban egy kicsivel lassabb volt ez a bajnokság, mint az NB I, de ez természetes.

- Biztosak voltak a döntőbe kerülésben?

- Az alapszakaszban még rezgett a léc, nagyon nem találtuk magunkat, sokat hibáztunk, de azokat sikerült kijavítanunk. A felsőházban az első meccs után éreztük, hogy ha így folytatjuk, akár meg is nyerhetjük. Bíztunk magunkban és elhoztuk a kupát. A döntőt semmiféleképpen nem mondanám könnyűnek, szerintem az egyik legnehezebb meccsünket játszottuk azon az estén. Az elején talán kicsit bealudtunk, nem találtuk magunkat, és ha ott nem koncentrálunk eléggé, akkor bizony komoly bajba is kerülhettünk volna. Szerencsénkre Facskó József, az edzőnk is velünk küzdött és Fehér Zsolt vezette a csapatot, így az ő szakmai tudásával sikerült elhódítanunk a kupát.

- A döntő legjobb játékosa lett. Minek köszönhette?

- Mivel a hátsó alap emberünk, Szabó Kristóf sérüléssel küzdött, ezért nekem kellett betölteni a pozícióját. Szerencsémre ez nem volt idegen poszt számomra, így tudtam mit és hogyan csináljak. Fehér Zsolt is segített ebben, hogy minél jobban oldjam meg ott hátul a feladatomat. A csapat is remekül működött és jól is ment a játék, jó napot fogtam ki. A döntő előtt is rangos mérkőzés zajlott, a díjátadás pedig a legjobbak csatájának a szünetében történt. Mindig erőt ad, motivál, ha sok ember előtt játszhatok, és tudok bizonyítani. Egy játékos életében ezek a dolgok mind pozitív hatással vannak, és ezáltal jobban fog teljesíteni a későbbiekben.

- Befolyásolja ez az eredmény a bajnoki szereplésüket?

- Nagyon remélem, hogy segített minket a fejlődésben. Azt is, hogy ezt a tapasztalatot át tudjuk vinni az NB I-es bajnokságba, és sikeresebben tudunk majd szerepelni a hátralévő mérkőzéseken. Nyilván én is szeretnék majd leülni az első, felnőtt csapatunk kispadjára. Akár már a következő bajnoki mérkőzésen, de ahhoz keményen és alázatosan kell dolgoznom, hogy helyet kaphassak a keretben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!