Várhidi Péter: nem javult a színvonal a fociban

Meglepte az Andorra elleni, egygólos vereség?

- Nagyon. Más kérdés, hogy a néhány nappal korábbi, oroszok elleni hazai meccsen már elbizonytalanodtam, ugyanis gyengén futballoztunk. Ám arra nem gondoltam, hogy az amatőr andorrai együttest nem sikerült legyőznünk. Sajnos alig vezettünk támadást, ebből következően alig lőttünk kapura. A magyar futballtól idegen, hogy nem szövünk támadásokat, hanem ívelgetjük előre a labdákat. Az kiderült az első félidőben, hogy védekezésben, főleg a fejjátékban a hazaiak kimondottan erősek. A játékunk minősége volt döbbenetes, úgy gondolom, egy jobb NB II-es magyar csapat Andorrát legyőzné.

Jelenlegi klubja, a Mosonmagyaróvár is?

- Ebbe nem mennék bele, nemrég kezdtük a közös munkát, de úgy gondolom, egy összeszokott, évek óta együtt játszó másodosztályú brigádnak nem okozna gondot a mérkőzés. A hozzáállás volt nagyon rossz, a játékosok nem becsülték a címeres mezt, a tudásuk negyven százalékát adták. Ez pedig Andorra ellen is kevés. Ezt a csapatot edző nélkül is meg kellett volna verni. A pályára lépők nem gondolták át, hogy egy nemzetet képviselnek. Nyilván meg akarták nyerni a meccset, de hiányoltam a mindent elsöprő akaratot.

Bernd Storck mégis maradt pozícióban. Mit gondol, egy magyar edző is megúszta volna ezt a blamát?

- Biztos, hogy egy magyar tréner nem őrizte volna meg a kispadot. Egy ilyen eredmény nem magyarázható semmilyen körülmények között. Nem kötelező, hogy ki kell rúgni a kapitányt, nem törvényszerű, de az a minimum, hogy Storcknak fel kellett volna ajánlania a lemondását a nyilvánosság előtt. Az elnöknek állítólag felajánlotta, ám úgy gondolom, a közvélemény előtt is meg kellett volna tennie. Azt nem gondoltam, hogy felállítják, ami nem is történt meg. Úgy voltam vele, majd beszámol, az elnökség meghallgatja, ami meg is történt, aztán folytatja tovább. Ám az biztos, innentől nem lesz könnyű dolga, hiszen sokan elbizonytalanodtak, akik eddig vakon bíztak benne.

Ön két éven át volt kapitány, Moldáviában, Kisinyovban elszenvedett, 3-0-ás vereség pecsételte meg a sorsát.

- Nem ez, bár nem tett jót, előzőleg, Isztambulban kikaptunk 3-0-ra, az Eb-selejtezőn. Azon több minden múlt. Pedig domináltunk, Gera Zolit kiállították jogtalanul, tíz emberrel simán kikaptunk. Ötödik helyen végeztünk a csoportban, de ennek nem volt jelentősége, ezt a helyezést felvállaltuk a magyar futball jövője miatt, átalakításba kezdtünk, tudtuk, hogy a fiatalítás miatt nem lehetünk rövid távon eredményesek. A csapat előrelépett, ám az irigység közbeszólt, nem mindenki osztozott az örömünkben. A 76. helyen vettem át a csapatot, 28 helyet javítottunk. Más kérdés, hogy ezzel sem volt esélyünk kijutni világversenyre. Öt meccsből négyet nyertünk, fiatalításba kezdtünk, megvertük az olaszokat 3-1-re, a bosnyákokat 1-0-ra, kikaptunk Isztambulban, 2-0-ra legyőztük Máltát, majd 1-0-ra a lengyeleket. Az utolsó négy meccsemen viszont nem tudtunk nyerni, háromszor kikaptunk és volt egy döntetlenünk.

Elődje, Bozsik Péter Máltán kapott ki csapatával 2-1-re, ami az állásába került, ekkor került ön pozícióba. Akárhogy is, Málta bár nem világverő, mégsem Andorra.

- Málta fejlődik, klubszinten ugyan jó eredményeket még nem ér el, de közepeseket már igen. A nemzetközi porondon szereplő klubjaik már gyakran nyernek selejtezőket, nem lehet őket leírni. Jól látható a szigetországban az építkezés, de a futball amúgy is mindenütt fejlődik.

Kikaptunk Andorrán, ezzel 34 pozíciót veszítettünk, az 57. helyre zuhant a válogatott. Reális a világranglista?

- Nem feltétlenül, de jobbat még nem találtak ki. A tenisz is hasonló, ha nyered a meccseket, lépkedsz előre, ha veszítesz, zuhansz vissza. Egyébként valóban az 5. helyen zártuk az Eb-selejtezős csoportunkat, mégis a 3. kalapból vártuk a dél-afrikai világbajnokság selejtezőinek sorsolását. Én voltam szövetségi kapitányként a helyszínen, Johannesburgban. Előzőleg nem szerepeltünk ennyire jó pozícióban a sorsoláson.

Mi a realitás, az Eb-n a döntetlen a későbbi győztes portugálokkal, vagy a vereség Andorrától? Egy éve ön azt mondta, Storck jól dolgozott az Eb előtt, hiszen kijuttatta a csapatot, Franciaországban pedig hozzátett annyit, ami a padról elvárható.

- A sikereket nem lehet tőle elvenni, kivitte a csapatot a kontinensviadalra, annak most nincs jelentősége, hogy emelték a létszámot, ez is kellett a kijutáshoz. Storck akkoriban más elvek alapján válogatott, mint most, a Franciaországban pályára lépő együttes éveken át épült. Közvetlenül Pintér Attila ás Dárdai Pál révén, főként utóbbit érdemes kiemelni. Pintérnek egy tétmeccs jutott, az Észak-Írország elleni vereség után menesztették, más kérdés, hogy nem ez volt az egyetlen meccse, előzőleg vívott felkészülési derbiket. A 2-1-es vereség megpecsételte a sorsát, ám akkor még senki nem gondolta, hogy az északírek simán kijutnak az Európa-bajnokságra. Dárdai Pállal jöttek a sikerek.

Tehát jól dolgozott.

- Nem az én tisztem eldönteni, de az tény, az eredmények őt igazolták. Azt nagyon jól felmérte, a játékosai milyen képességekkel rendelkeznek, ehhez alakította a taktikát. Nem vállalt túlzott kockázatot, átengedte a területet, a kezdeményezést az ellenfélnek, visszahúzódott a csapatával, aztán várt a lehetőségre. Az ellenfél hibájára. Ami általában jött is, több tétmeccset nyert a brigád az utolsó pillanatban, úgy, hogy előzőleg nem feltétlenül volt benne a meccsben a győzelmünk. Ami még fontos, a lassan kifutó generációban akadtak nemzetközi szinten is bizonyító futballisták, akik nem ijedtek meg a selejtezők légkörétől, Gera, Juhász, Király, Dzsudzsák nagy csatákban edződött, az utolsó esélyt ragadták meg, hogy komoly tornán szerepeljenek. Dárdai elképzeléseit vitte tovább Storck, jó érzékkel válogatott, az érdemei elvitathatatlanok. Jól tudta, az Eb nem egy hét, hanem három, jól felkészítette a csapatot. A három csoportmérkőzésen jól meccselt, azonban a belgák ellen szerintem követett el hibákat. Nyílt sisakos összecsapásba mentünk bele, átszaladtak rajtunk. Ott valami elszakadt, azóta már nem azt a csapatot látjuk, amit előzőleg. Meg a szerencse is megfordult, ami előzőleg bement, az most nem. Az Eb-t megelőzően, a norvégok elleni pótselejtezőn, valamint a franciaországi csoportmeccseken minden sikerült, ami persze nem a véletlen műve volt, a csapat sokat tett érte. A vb-selejtezőkön viszont Fortuna nincs velünk. Többen mondták, a belgák ellen, az egyenes kieséses szakaszban is érdemes volt támadnunk, állva haltunk meg, én azonban azt mondom, vissza kellett volna állnunk, nem menni előre, ugyanis a világranglista második helyezettjével játszottunk. Nem vagyunk annyira erősek, hogy domináljunk, ne kontrázzanak le bennünket. Azóta is ezt a nyílt sisakos futballt erőltetjük, szerintem helytelenül.

A vb-selejtezőkön matematikailag még van esélyünk kijutni Oroszországba, ám gyakorlatilag nincs. A sorsolás után várható volt, hogy a portugálok és a svájciak harcolnak a részvételért.

- Valóban ez volt a realitás. Azonban érthetően mindenki bízott a fiúkban. Amúgy ez nem rossz csoport, három, kimondottan gyenge csapattal, a lettekkel, az andorraiakkal és a feröeriekkel. Nyilvánvaló volt, hogy őket meg kell vernünk, a nagyok közül pedig itthon az egyiket le kell győzni, idegenben egy döntetlent elérni, akkor körbeverés esetén számolgathatunk, hogy a második helyre bejöhetünk. Aztán hátha kapunk egy verhető ellenfelet a pótselejtezőn, mint a tavalyi Eb-t megelőzően. Ám a terv gyorsan bukott, a feröeri döntetlennel és az andorrai vereséggel. Ugyanis az várható volt, hogy a helvétek és a luzitánok vannak annyira jók, hogy egyetlen pontot sem hullajtanak el a kicsik ellen. Mi viszont veszítettünk már ötöt, így nem álmodozhatunk arról, hogy jövünk ki az esetleges összevetésből. Mert ilyen nem lesz. Pár éve, a nem túl távoli múltban ezeket a csapatokat gond nélkül megvertük, fejlődött annyit a magyar foci, hogy bárki volt is a szövetségi kapitány, a kötelezőket hoztuk. Gera és a többiek rendelkeztek azzal a rutinnal és azokkal a képességekkel, hogy ezeket a feladatokat, ha nem is könnyen, de mindig megoldották. Kikaptunk itthon a svájciaktól, idegenben a portugáloktól, de ez a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy a kötelezőket sem hoztuk. Portugália is a csoportunkban van, nem tartottam őket verhetetlennek.

Pedig Európa legjobbjai.

- Szerencséjük volt tavaly nyáron. Nem mondom, hogy érdemtelenül lettek bajnokok, hiszen el kellett jutniuk a fináléig, és azt meg kellett nyerniük a házigazdák ellen, de könnyű ágról kerültek a döntőbe. Előzőleg a spanyol, a német, a francia, az olasz eltakarította egymást az útból, szerintem mindegyik lényegesen jobb a portugáloknál. A negyeddöntőben a lengyeleket verték, az elődöntőben Wales csapatát. A döntőt követően arra gondoltam, mint az 1954-es vb-n a németek esetében. A csoportban 8-3-ra vertük őket, aztán mi szörnyű ágra kerültünk, a brazilokkal és az uruguayiakkal elképesztő csatát vívtunk, elfáradtunk a végére. A németek viszont könnyedén besétáltak a fináléba, a második félidőben frissebbek voltak, fordítottak, megvertek bennünket.

A magyar futball jobb lett az elmúlt két évben?

- A tavalyi nyár csodás volt, végre volt minek örülnünk. Ám gyorsan visszazökkentünk a megszokott hétköznapokba. A bajnokság a létszámcsökkentés után, a 12 csapattal egyértelműen izgalmasabb lett, arra korábban nem volt példa, hogy csak az utolsó fordulóban dől el, ki esik ki az NB II-ből, onnan ki jut fel, ki marad élvonalbeli és ki lesz a bajnok. A színvonal azonban összességében nem emelkedett, bár vannak jó meccsek. Mivel a játékosok nem 16, hanem 12 együttesben tömörülnek, a csapatok közötti különbségek csökkentek, tehát a létszám csökkentésének vannak pozitív hatásai. Nemzetközi szinten a klubok nem léptek előre, akadnak országok, amelyeknek az együtteseit továbbra is legyőzzük, de komoly sikereket nem tudunk elérni. Több a pénz a magyar fociban, de a versenyt továbbra sem tudjuk felvenni a nyugati klubokkal, sőt, a szovjet utódállamokkal sem. Egy azeri csapatban hat, nem rossz képességű brazil szerepel, de a bolgár bajnok is ugyanennyi, dél-amerikai kulcsjátékossal áll fel. Ezzel nem tudunk versenyre kelni.