Sport

2014.06.04. 09:25

A Dunaújvárosi Vízi Sport Club négy kategóriában rendezett versenyt az öbölben

A Dunaújvárosi Vízi Sport Club (DVSC) Sárkányszív Sárkányhajó Szakosztálya idén hatodik alkalommal rendezte meg Sárkányhajó kupáját a Dunaújvárosi-öbölben május végén.

Május 24-én csatakiáltásoktól, lapátcsapásoktól, doboktól volt hangos a kikötői öböl. A nagy népszerűségnek örvendő sárkányhajós verseny az utóbbi években egyre több embert mozgat meg; a visszatérő vendégcsapatokon kívül több első bálozó is akadt a nevezők között. A nevezői paletta idén is színes volt: általános iskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály képviseltette magát a versenyen.

Négy kategóriában összesen tizennyolc csapat nevezett: A Gyermeknapi Kupára ö egység, a baráti társaságok kategóriában négy, női kategóriában három, az Aktív kategóriában pedig hat csapat küzdött meg a kupáért. A gyermekek között elsőként ért célba a Bánki Donát középiskola, másodikként a dunaföldvári Wabaki Dragon, harmadikként a Rácalmási Sárkányok, negyedikként a Feláldozhatók, ötödikként pedig a Széchenyi gimnázium Süsü egysége végzett.

A baráti társaságok közül, a Sárkányszív Kupában első lett a Dstreet Extrém Sportegyesület, másodikként a Max Pain, harmadikként pedig a Hullámreccsentők, ötödikként a Parázs Dragon fejezte be a versenyt. A női egységek Sárkánycicák kupáját a Tolnai Sárkányok szerezték meg, őket követték a Cicamicák és a Miss Fitt Team.

Aktív versenyzői kategóriában a Tolnai Sárkányok szerezték meg az első helyet, második lett a Bánki Donát középiskola csapata, harmadikként a Paksi, negyedikként a bajai Sárkányok érkeztek be a célba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!