Sport

2015.05.07. 13:53

Lovaglás: a dunaújvárosi Makrai Mercédesz ismét bizonyított

Dunaújváros - Elkezdődött áprilisban a magyarországi EXCA szezon Kisorosziban, ahol huszonhat lovas versenyző állt rajthoz. Hét kategóriát rendeztek a nyitányon, köztük az Intermediate. a dunaújvárosi Makrai Mercédesz lovával, Szonjával megnyerték az Intermediate kategóriát.

Agárdy Csaba

A lovas Makrai Mercédesz és a lova, Szonja. Remek kettős alkotnak, ez kiderült Kisorosziban is (Fotó: Mráz Edina)

Az összesített versenyben a harmadik helyen végeztek Makrai Mercédeszék.

- Habár Szonjával nem tudnunk százszázalékosan a feladatokra gyakorolni, így is remekül futott a viadal mindkét futamában. Nem voltam feszült a felkészülésünkkel kapcsolatban, hiszen ugyanúgy lelkiismeretesen kivittem lovagolni akár mindennap, csupán akadályokon való gyakorlásra nem volt lehetőségünk. Úgy gondolom, hogy az EXCA nem is feltétlenül a felkészüléstől dől el, hanem attól, hogy milyen kapcsolatunk van a lóval. Ebben bízva szerencsémre nyugodt tudtam mindvégig maradni, ami Szonjára is átszállt . Nagyon büszke voltam, hogy a kaput minden körben gyönyörűen megcsinálta, nyugodtan és szabályosan, pedig nehezek voltak a feladatok. Nekünk hátra fele kellet kinyitnunk a kaput, azaz a kerítés és a kinyitott kapu között kellett betolatnunk, amitől a lovak félhetnek, megijedhetnek. Tudni illik, több pontot ér, ha a versenyzők nem engedik el a kaput, miközben kinyitják és bezárják, ezt nekünk sikerült teljesíteni. Kihívást a vizes tálca okozott, ahol az első körben le kellett szállnom és átvezetnem Szonját, ezzel megmutatva, hogy nem kell félnie attól az akadálytól. Ennek köszönhetően a második futamunkra hibátlanul végigment rajta. Szintén: gyönyörűen végig csinálta a helyben maradást, ami annyit tesz, hogy a lovasnak le kell szállnia a lóról és ott hagynia valahol, míg a lovas kap egy másik feladatot. Plusz pont annak jár, akinek a lova végig egy helyben marad és nyugodtan várja, míg a lovasa visszatér. A két futamunk között lehetőség volt, futni egy úgynevezett tesztfutamot ahol kipróbálhattunk egy magasabb kategóriát. Élve ezzel, Szonjával mentünk egy Non Pro pályát, ahol szintén csodásan teljesített. Ezután a második futamunkra már volt két alkalma megnézni kicsit magának a pályát, ezért is ez a futamunk sikerült a legjobban. Nagyon büszke voltam rá, hogy így végig csinálta az összes futamot, és nem utolsósorban nagyon jól éreztük magunkat egész nap. Szonja ismét kivívta magának az első helyet, amit teljesen megérdemelt - foglalta össze szinte egy szuszra az évadnyitó verseny tapasztalatait Makrai Mercédesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!