Sport

2017.06.23. 17:30

Slihoczkiék a finálékban - Kiss Balázs C-1 200 méteren az elődöntőbe jutott

BELGRÁD Megkezdődött Belgrádban az ifjúsági és U23 gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokság, amelynek első versenynapján már rajthoz is állt a Dunaferr SE kenusa, Slihoczki Ádám és párja, Szőke Attila az ifjúsági C-2 500 és 1000 méteres versenyszámban.

Gallai Péter

Slihoczki Ádámék végül meggyőző versenyzéssel szerezték meg mindkét távon az első helyet, ezzel pedig egyből a döntőkbe kerültek. Egyébként a nyitó napon minden magyar egység továbbjutott, volt, aki előfutamából egyből a döntőbe kvalifikált, mások a tegnapi középfutamokban folytatták.

- A pályára lehet egy kis panaszunk, a versenyzőkre nem - értékelte az első napot Dónusz Éva szövetségi kapitány a kajakkenusport.hu-n.

Kiss Balázs is sikeresen debütált pénteken Fotó: Zs. E.

- A víz lötyög, mint egy lavórban, ennek például Dóri Bence Balázs itta meg a levét a délelőtt során, hiszen az egyes pálya mellett kettő méterrel melegített a fél mezőny. Láttunk több biztató produkciót is, Varga Ádámnak kemény ellenfelei vannak, de ki sem kellett eveznie magát az első helyekhez, és imponáló versenyzéssel, technikával nyert mindkét távon a Szőke Attila, Slihoczki Ádám kenupáros is. Az U23-asoknál ugyanez elmondható Koleszár Mátyásra és Németh Viktorra, akik mindkét távon futamgyőztesként léptek tovább. Az időjárásról annyit, hogy nagyon meleg van, az előrejelzések szerint hét végére akár negyven fok is lehet. Doma Gergő szakmai igazgató vásárolt a csapatnak izotóniás port, hogy a versenyzők pótolni tudják az ásványi anyagokat - tette hozzá.

Tegnap mutatkozott be a Dunaferr SE másik kenusa, Kiss Balázs, ő C-1 200 méteren volt először érdekelt az Eb-n. Nos, Molnár Gergely tanítványa végül "nem úszta" meg plusz kör nélkül, ugyanis előfutamában negyedik lett - az első három jutott automatikusan döntőbe -, így a mai középfutam során is érdekelt lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!