Sport

2017.03.13. 20:01

A hoki és a Rudas találkozása - A legjobb dunaújvárosiak nem kellenek a felnőttválogatottba

Dunaújváros - A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára véget ért a szezon, a hatodik helyen végeztek a MOL Ligában. Az élet azonban nem állt meg: a napokban együttműködési megállapodást kötöttek az Acélbikák a Rudas középiskolával. A hét végén pedig kijelölte Rich Chernomaz a bő válogatott keretet, amelyben öt dunaújvárosi hokis található.

Agárdy Csaba

A Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub és a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakgimnázium egy közös programot indít középiskolába készülő, tehát 8. osztályos, illetve középiskola első, vagy második osztályos tanulóinak. Ha jégkorongozol, szeretsz játszani, szeretsz sporttal foglalkozni, gyere el Dunaújvárosba április 7-9-ig az U18-as edzőtáborunkba, ahol bemutatjuk, hogyan fogunk a programban részt vevő játékosokból kiváló sportszakembereket és eredményes jégkorong-játékosokat képezni a középiskolás tanulmányaik alatt is! - áll a klub felhívásában.

Ifjabb Azari Zsolt a legjobb szezonját "húzta le" a bajnokságban, még sincs rá szükség Fotó: Ady Géza

Szemenyi István a Rudas szakgimnázium igazgatója elmondta, hogy a sportágazaton arra számíthatnak az érdeklődők, hogy a 12. évfolyam végén a közismereti tantárgyak mellett az ágazati szakmai tantárgyakból is kötelező érettségi vizsgát tesznek a tanulók. Az érettségi vizsga után egyéves időtartam alatt megszerezhető az ágazatra épülő OKJ-s szakképesítés. Az idegen nyelvi képzés a tanulók választásától függően angol vagy német, tudásszint szerint szervezett csoportokban történik, amely a felsőfokú továbbtanulásra készít fel. Az aktív sportolókat ebbe az osztályba várják.

Az ágazati alapozó tantárgyak között az anatómia - élettani ismeretek, edzéselmélet, edzésprogramok gyakorlata, terheléstan, gimnasztika elmélet és gyakorlat, masszás, svédmasszás gyakorlat tantárgyak sorakoznak.

Az érettségivel megszerezhető szakképesítés a regeneráló balneoterápiás masszőr, ágazatra épülő OKJ-s képzés.

A Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub pedig a programban részt vevő jégkorongozókat a legmodernebb és leghatékonyabb módszerekkel fogja fejleszteni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt egy másik szakmát is elsajátítsanak, és képesek legyenek a város MOL Liga csapatában bemutatkozni, egyszersmind profi jégkorongozóvá válni. A középiskolai tanulmányok alatt a klub az évfolyamnak megfelelő képzésben (a Kanadai Sportszövetség által kifejlesztett LTAD-módszert alapul véve) fogja részesíteni a sportolókat, ezzel megteremtve az esélyét annak, hogy valaki komoly felnőtt jégkorongozóvá váljon. A klub az egyébként normális heti edzés és mérkőzésórák mellett a tantervben szereplő testnevelő órákban a szakmai gyakorlati órákban és a kötelező önkéntesség alatt is vállalja, hogy legjobb tudása szerint neveli a gyerekeket, nem csak a profi jégkorongra, de a civil életben való boldogulásra is.

A programra az ország bármely részéről lehet jelentkezni. A megállapodást ifjabb Azari Zsolt - a klub játékosa és sportigazgatója is egyben - és Szemenyei István, a Rudas igazgatója írta alá, aki a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője is egyben.

A jelentkezők számára a klub ingyenes szállást és étkezést is biztosító U18-as edzőtábort tart majd, itt mutatkozik majd be a felnőttcsapat új vezetőedzője, aki a finn Mälkiä Heikkit váltja majd. (Információink szerint egy fiatal cseh szakembert szerződtet a DAB.)

Rich Chernomaz, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya nyolcvanhét tagú keretet hirdetett ki a múlt héten. A DAB-ból a kapus Duschek Dávid, a védő Hruby Gellért és három csatár, Keegen Dansereau, Odnoga Mátyás és Nagy Márk kapott meghívót. Talán sokan felkapják a fejüket azon, hogy a DAB első csatársorából, a MOL Liga legeredményesebb játékosa, ifjabb Azari Zsolt (csak sortársa Dansereau előzte meg a kanadai táblázaton, ő kerettag, de neki meg nincs még meg a magyar állampolgársága) és az egyik leghasznosabb támadója, Cseter Justin kimaradt, pedig ötvenkét (!) csatár van a keretben. Ők hárman összesen százhetvennyolc pontot termeltek a MOL Ligában, amivel valószínűleg az övék a legeredményesebb csatársor.

A korábbi válogatott Azari kihagyása nehezen érthető, hiszen nagyon jó szezont futott, hatvanöt pontot szerzett. Csak példaként: Tavaly az EBEL-ből érkező csatárok közül Benk Andrásnak negyvenegy, Kovács Csabának harminckét pontja van.

Azari Zsolt néhány mondatban foglalta össze, hogyan fogadta Chernomaz döntését: - Nem mondom azt, hogy nem fáj, mert fáj. Nem értem, miért maradtam ki, hiszen ez volt a pályafutásom legponterősebb szezonja. A magyarok között én vezetem a kanadai táblázatot, csak a kanadai Dansereau előzött meg. Úgy látszik, ez is kevés ahhoz, hogy az ötvenkét csatár közé beférjek.

A keret egy kétnapos összetartáson találkozik, ezután Chernomaz szűkíti a keretet, majd kettéválasztja a csoportot a felnőtt- és az U25-ös válogatottra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!