Sporttagozat a monitoron túl

Ady Géza kollégánk a riói olimpiai játékokra készül. Edzői és családja szerint mindössze napi 26 órát kellene tréningeznie, hogy egyszer bekerülhessen a sportoldalra. Hajrá!

A legfittebb rendre Jankó Árpád tanár úr, aki közel negyven éve szolgálja a lapot. Pedig a rovat oszlopai veretes sportmúlttal és ehhez kapcsolt végtelen történetekbe hajló privát sportlegendáriummal bírnak. Sejtéseim szerint hangban már erősebbek, mint testben. Részben igaz ez a többi, a testgyakorlás minden formáját életrendjéből kiiktató szövegipari melósra is a helyi és az országos sajtóban egyaránt. Monitorhoz és klaviatúrához idomult testalkat, fáradékonyság, ipari mennyiségű kávébevitel jellemzi egyre fogyatkozó társadalmunkat. Rutinos hárítók vagyunk, ha a tényleges aktív mozgásról van szó, pedig oldalakat töltünk meg hetente az egészséges életmód fizetett, vagy önkéntes agitprop tevékenységének köszönhetően. Ellenérvek mindig vannak: mert nincs idő, mert nincs pénz, inkább az esti sörörömök, stb... Az életmódkorrekcióra azonban minden adott. Ballagjunk csak le a Duna-partra! Az acélszoborpark mentén egy egyszerű, de annál praktikusabb tornapályára bukkanunk. Szabadtéren, ingyen, ráadásul önkéntes adagolással használhatók az eszközök, csak el kell olvasni a mellékelt ábrát mert az is található a sétány alsó Duna-part felöli részén. Ónodi kollégával reggelente kínozzunk magunk e pályán és hosszas tépelődés után be kellett ismernünk: valami megváltozott. Eddig soha nem is sejtett, vagy már rég elfeledett izomcsoportokra leltünk, javult a közérzetünk, sőt még a velünk valamilyen tévedésből egy háztartásban élő hölgyek is elismerő szavakkal kommentálták a változásokat.

A problémák azonban számosak: kitartásunk és motivációnk néha megbillen, de legalább okozunk egy-két vidám pillanatot a Duna-parton sétáló embereknek. Nem adjuk fel! Talán...