Sport

2014.08.15. 18:20

Tábori Áron szerencsés balesete

A Dunaújvárosi Vízi Sport Club motorcsónak-versenyzője, Tábori Áron legutóbb Lettországban szerepelt.

Agárdy Csaba

Brindisi után a lettországi Alüksne következett az F-4S motorcsónak-világbajnokság versenynaptárában. Az augusztus 9-10-i hétvégén a Dunaújvárosi Vízi Sport Club színeiben ismét rajthoz állt Tábori Áron, a tavalyi világbajnok. A szombati időmérőn a negyedik helyet szerezte meg Tábori, majd egy harcos futamot követően végül az olasz Alberto Comparato után a második helyen zárta az első napot, megelőzve a finn Olle Martint.

A verseny izgalmát növelte, hogy a magyar versenyző hajója huszonöt méterrel a cél előtt technikai problémák miatt megállt. Az ennek ellenére elért jó helyezés annak köszönhető, hogy a leintés után kis idővel kiderült, hogy a versenybírók elszámolták a futott köröket, a versenyzőknek egy körrel hosszabb távot kellett megtenniük, így visszaszámolták az időket és ez alakította ki a szombati végleges sorrendet.

Tábori Áron (80) frontálisan ütközött litván riválisáva, de ,szerencsére nem sérült meg

A vasárnapi nap sajnos kevésbé volt szerencsés Tábori Áron szempontjából. Az időmérőn ötödik helyet ért el, majd az ezt követő futamon rajtbaleset történt: az első fordítóbójánál Tukka Lehtonen finn versenyző hátulról meglökte Tábori hajóját, aki ennek következtében megpördülve a menetiránnyal szembefordult, és nem tudta elkerülni az odaérő Ivo Egle litván versenyzővel történő frontális ütközést. A 80-as sorszámmal versenyző Tábori motorcsónakjával hanyatt esett és víz alá került, de szerencsésen került ki a balesetből, az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálat se talált rajta sérülést.

A hajó azonban sajnos összetört és javításra szorul, amire nincs sok ideje a csapatnak: augusztus 16-17-én, vagyis most hétvégén már Nagy-Britanniában, Nottinghamben kell rajthoz állnia Tábori Áronnak, aki a pechesen zárult hétvége ellenére még mindig esélyes arra, hogy felállhasson a világbajnoki dobogóra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!