Sport

2014.07.17. 18:10

Takács Krisztián egyedülálló teljesítménye

Debrecen - A második, csütörtöki versenynapon sem maradtak érmek és remek eredmények nélkül a Dunaferr-DVSI úszói a magyar bajnokságon.

Gallai Péter

200 méter háton, a mi a legerősebb távja, Balog Gáborért szoríthattunk, aki simán jutott be a döntőbe. Ott aztán Kovács József tanítványa hazai legnagyobb riválisa, Bernek Péter, valamint a lengyel Radoslaw Kawecki mögött harmadikként csapott be a célba. Ami azt jelentette, hogy a magyar bajnokságban második lett, hiszen a külföldi indulók eredményei nem számítanak.

Szintén legerősebb számában, ötven gyorson állt rajthoz Takács Krisztián, aki arra a nem mindennapi tettre készült, hogy sorozatban tizedik esztendeje ő legyen a magyar bajnok.

Bene Vera, a dunaújvárosiak szakosztályvezetője a helyszínen izgulta végig a napot, s így persze Takács futamát is:

- Kozma Dominik sokáig tapadt rá, de a végén Krisztián simán nyert, ugyanis ötven méteren a három tizedmásodperc annak mondható. Szerintem az, hogy sorozatban a tizedik magyar bajnoki címét szerezte meg, egyedülálló teljesítmény. Krisztián és én is számon tartottuk az állást az ob előtt, de kabalából nem mertem nagyon híresztelni milyen nagy eredményt érhet el Debrecenben. Szerencsére összejött. S mivel Balog Gábor Bernek mögött második lett, így szerintem már nem nagyon merül fel kétség az ő Európa-bajnoki részvételével kapcsolatban sem. A válogatási elvek alapján számonként a két-két legjobb utazik.

Kiss László Kitűnő versenyeket, remek rendezést láttunk már az első napon, ráadásul volt alkalmunk úgymond gyakorolni a riói párásságot is. Kiemelkedően jó eredményeket értek el a sok számban úszó magyar válogatott tagjai. Ez ugye az utolsó lehetőség a verseny állóképesség megszerzésére, ilyen értelemben kiemelkedett Hosszú Katinka, de Verrasztó Evelyn, Szilágyi Liliána és Kapás Bogi eredményei is magukért beszélnek. A fiúknál ma Kozma Dominik és Gyurta Gergő emelkedett ki az eredményeivel.

S a végén egy helyesbítés: a 4x100-as férfi Dunaferr-DVSI gyorsváltó szerdán az előfutamban lett hatodik, a döntőben viszont az előkelő harmadik helyet szerezte meg a Takács Krisztián, Balog Gábor, Simon Dávid és Dort Bence alkotta csapat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!