Sport

2015.12.01. 14:40

Két dunaújvárosi tornászlány is megkapta a Jó tanuló – Jó sportoló díjat

Dunaújváros – Két dunaújvárosi tornászlány részesült elismerésben a közelmúltban. Mindketten elnyertek egy dicséretes díjat. A Fejér Megyei Diáksport Szövetség minden évben pályázatot hirdet a Jó tanuló – Jó sportoló díjra.

Jankó Árpád

Azok nyerhetik el ezt a kitüntető címet minden évben, akik a kiírt követelményeknek eleget tettek. Első feltétel, hogy egy megyei oktatási intézményben tanulnak, mégpedig kiválóan, s legalább egy diákolimpiai sportversenyen is elindulnak szép sikerrel. A mostani jutalmazás természetesen a 2014/2015-ös tanév ideje alatti eredményekre vonatkoznak. Vagyis tanulmányi versenyeken elindult és hazai, nemzetközi sportversenyeken, diákolimpián részt vett fiatalok felterjesztés alapján lehetnek kitüntetettek.

Jakab Noémi és Miklós Dorina tornászokat kitüntették a Jó tanuló – Jó sportoló díjjal

A Dunaferr két tornászlánya, Miklós Dorina a Széchenyi gimnázium, Jakab Noémi a Vasvári iskola tanulója valamennyi feltételnek megfeleltek, ráadásul ők még utánpótlás-válogatott versenyzők is. Dorina az első félévben, Noémi a második félévben lett válogatott. A két tornászlány elismerése már csak azért is példaértékű, mert bizonyítja, hogy az intenzíven sportoló fiatalok össze tudják egyeztetni a sportolással a tanulást, amennyiben van bennük akarat és elhivatottság. És el ne felejtsük: a fiatalok mögött ott állnak a szülők, akik mindenben segítik gyermekeiket.

Miklós Dorina, először azt meséli, nagyon meglepődött, hogy ő nyerte el a díjat. – Természetesen nagyon örültem neki, de tudom, hogy nagyon sokan megérdemelték volna. Ha jól tudom, huszonvalahány fiatalt tüntettek ki. Sokan kérdezik, hogyan tudom megoldani, hogy a sok edzés mellett eredményesen végzem a tanulmányaimat is. Mivel nincs sok időm, ezért én nagyon koncentrálok, figyelek a tanítási órákon, így kevesebb idő kell a megértéshez, és könnyebb dolgom van otthon. Persze azért vannak olyan napok, amikor bizony késő este is elő kell venni a tanulnivalót. Most már hetedikes vagyok, tehát a tananyagok nem olyan könnyűek, mint az alacsonyabb évfolyamokon.

Jakab Noémi sem számított arra, hogy a díjat éppen ő nyeri el. Azt már azóta megtudta, hogy a biológia tanár néni terjesztette fel a kitüntetésre.

– Egyébként ő testnevelő szakos is, így természetesen szereti, és jól ismeri a mai női tornát. Követi az eredményeimet is. Meg azt is tudja, milyen tanuló vagyok. Ez az évem tényleg jól sikerült. Nem panaszkodom, mert legutóbb a Mesterfokú Bajnokságon összetett egyéniben hatodik lettem, gerendán pedig bronzérmet, korláton negyedik helyet szereztem. Ami pedig a tanulást illeti, ha fáradt vagyok, szabályosan bíztatom magamat, hogy meg kell tanulni az anyagot, és szót fogadok magamnak. Utána már könnyedén megy a tanulás. Még sokáig szeretnék tornázni és tanulni is. Edző szeretnék majd lenni.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!