Sport

2016.01.06. 20:49

Tapasztalatok vasárnap előtt

Dunaújváros – A hazai bemutatkozó mérkőzésen a Mosonmagyaróvár együttese volt az ellenfele a Dunaújvárosi Kohász női kézilabdacsapatának.

Jankó Árpád

A vendégek évek óta a Győri Audi ETO sztárcsapatának a fiókgárdája, vagyis adott esetben innen lehetne felkerülni a győri csapathoz. A fiatal mosonmagyaróvári lányok tehát várják (még nagyon sokáig) a lehetőséget, hogy a sokszoros bajnok felfigyeljen rájuk. Nem valami biztató perspektíva. A dunaújvárosi fiatalok viszont ezen a mérkőzésen is fontos feladatokat kaptak, és együtt kézilabdázhattak a Kohász rutinos, válogatott játékosaival. Két filozófia a csapatépítésre. Az óvári fiatalok a mérkőzés első szakaszában meglepően jól válaszoltak a Kohásztalálataira, és csak a 22. percben sikerült Bulathéknak három góllal elszabadulni (11-8). Már az első játékrészben  sokat cserélt a két csapatedzője. Zdravko Zovkonál ez érthető volt, hiszen vasárnap szintén Dunaújvárosban játszik a csapat EHF Kupa-mérkőzést 16 órakor a Siófok együttesével. Kamper Olívia irányító beállításával elkezdett játszani a Kohász, és nőtt az előny, amihez Triffa remeklései is kellettek a kapuban. A második félidő elején is nagy fölényben játszott a Kohász, hiába védekezett keményen a mosonmagyaróvári fiatal gárda.

Triscsuk Krisztina kötéssel a kezén játszott, de nem kímélte magát – háromszor talált a kapuba Fotó: Zsedrovits Enikő

Különösen Kovács Anna célozta meg pontosan az ellenfél hálóját. Ám a kiütéses győzelem elmaradt, mert lefékezett a dunaújvárosi együttes, a mosonmagyaróváriak pedig nem tisztelték a nagyobb játéktudást. Betörtek a falba, gyors gólokat dobtak, amiknek joggal nagyon örültek. A hazaiak többször érthetetlen megmozdulásaikkal, ziccerek sokaságának kihagyásával, és ismét a puhány védekezéssel flúgos futammá változtatták a játékot. S ezzel rombolták a hazai szurkolók jó kedvét. Ez pedig mindenképpen elgondolkodtató a vasánapi nemzetközi kupamérkőzés előtt. Ez a hullámzó teljesítmény nem lesz elegendő a kupasikerhez. Nyilván ezt a dunaújvárosi járékosok is érzik.

Zdravko Zovko: – Sajnos a második félidőben nagyon sok ziccert kihagytunk. Három napunk van arra, hogy alaposan felkészüljünk a vasárnapi EHF Kupa-mérkőzésre a siófoki csapat ellen. De máris elmondhatom, hogy a Siófok ellen sokkal jobb játékra lesz szükség, mint amit most produkáltunk.

Hlavaty Tamás: – Jól kezdtük a találkozót. Azután többször kerültünk emberhátrányba. A második félidő elején nem sikerült a játékunk,de a hajrában visszajött a mérkőzésbe a fiatal csapatom. Ezzel az eredménnyel elégedett vagyok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!