Sport

2013.04.01. 19:01

Tehetséges vendégeink

A magyar asztalitenisz-sportág legjobb utánpótlás-egyesületei is elküldték – csütörtökön és pénteken – Dunaújvárosba tehetséges versenyzőiket.

Jankó Árpád

A dunaújvárosi főiskola sportcsarnokában rendezték meg az országos ifjúsági fiú és leány-csapatbajnokságot, majd az egyéni viadalt, a MOATSZ Kupát. A verseny rendezője a főiskola asztalitenisz- szakosztálya a látottak alapján nagyszerű munkát végzett. Közel kétszáz asztaliteniszező és edző, szakember vett részt a versenyen remek körülmények között. Varga Richárd főrendező joggal fogadhatta a kétnapos verseny után a vendégek gratulációit.

– Ezt a versenyt jutalomból kapta a főiskola és a szakosztálya, mivel a Magyarország-Ausztria válogatott találkozót is sikerült jól megrendeznünk. Volt munkánk most is elég, hiszen asztalokat kellett beszerezni, felállítani, a termet berendezni, ezekben a főiskola segített, de százötven fő részére még meg kellett oldani a szállást, étkezést. Sokat segített nekünk az önkormányzat és Szepesi Attila alpolgármester is, aki egykor sikeres asztaliteniszező volt. Már közölték velünk, hogy ismét hoznak Dunaújvárosba komoly versenyeket. Külön öröm számunkra, hogy világbajnokunk, Klampár Tibor is megtisztelt bennünket jelenlétével. Elismeréssel szólt a dunaújvárosi eseményről Fülöp István, a patinás egyesület, a Statisztika vezetőedzője is.

 

Freisinberger Kristóf, a KSI asztaliteniszezője is bajnok lett csapatával - kis képünkön Varga Richárd, az országos verseny főrendezője (Fotó: Vohlmann György)

– Itt ideálisak a feltételek. Nagyszerű, kényelmes, kulturált a csarnok. Simán működik minden. A rendezők észrevétlenek, és ez a legnagyobb dicséret számukra, mivel minden zökkenésmentesen zajlik. A Statisztika mestere, aki egyúttal a szövetség elnökségi tagja, azt is elmondta, hogy az áprilisi új elnökség megválasztásától ő is sokat vár.

– Sok a gond a sportág utánpótlásában is. Több támogatásra lenne szükség, mert jelenleg a szülők anyagi helyzete határoz meg mindent a gyerekek fejlődésénél, azután utánpótlás-központokat kellene szervezni, hogy a tehetségek ne kallódjanak el. Szemléletváltásra, stabil alapokra, összefogásra is szükség lesz. De ahogy a dunaújvárosi versenyt figyelem, van remény a fejlődésre. Rajtunk, edzőkön mindez nem múlik. A csapatbajnokságot a lányoknál az Univer nyerte meg, második helyet a Statisztika szerezte meg. A fiúk mezőnyében pedig a legjobb a KSI gárdája lett, megelőzve a második Celldömölk együttesét. A kupát egyéniben a lányoknál Takács Lili Fruzsina (TSV), a fiúknál Szudi Ádám (Jászkun Volán) nyerte el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!