Sport

2016.02.08. 18:14

A magyar sportolók többliternyi riasztóval védekeznek a szúnyogok ellen

Dunaújváros - Brazíliában eddig már ötezren betegedtek meg a Zika-vírustól, amely robbanásszerűen terjed. Pár hónappal az olimpia előtt ezek nem túl biztató hírek. Ugyanis a fertőzést terjesztő szúnyogok csípése után fellépő tünetek komoly hatással lehetnek a sportolók teljesítményére is.

Gallai Péter

A Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője, Balogh Péter az Egészségügyi Világszervezet múlt hétfői jelentésére hivatkozva azt mondta, igazából csak a várandósoknak van mitől tartaniuk - már ami a Zika-vírust illeti - számolt be az Origo. Ez azonban nem jelenti, azt, hogy mindenki más tünetmentes lenne, ha elkapja a vírust. Leginkább egy hétig tartó influenzaszerű tünetekkel jár, így fejfájással, rossz közérzettel, ízületi fájdalommal, hőemelkedéssel. - Mindennek a sportteljesítményre komoly hatása lehet, ezért igyekszünk mindent megtenni a megelőzés érdekében - mondta Balogh a portálnak.

Egyébként nem ez az egyetlen aggasztó hír Brazíliából, ugyanis tavaly ősszel a magyar kajak-kenu csapat a riói tesztversenyen járt kint, ahol többen megbetegedtek, hasmenéssel tértek haza, a Dunaferr SE versenyzője, Hajdu Jonatán pedig hepatitis A fertőzést kapott - feltételezések szerint a nem megfelelő minőségű ásványvíztől.

Gurisatti Gyula igyekszik nem túlaggódni a kérdést, de azért minden óvintézkedésre felkészül

De vissza az új vírushoz, ami miatt a magyar olimpikonok és paralimpikonok közül többen is aggodalmukat fejezték ki. A dunaújvárosi, már kvótával rendelkező paralimpikon sportlövő, Gurisatti Gyula lapunknak azzal kezdte, egy tájékoztató keretében már elmondták nekik, milyen betegségek jellemzőek az országra, a térségre, mint például a szúnyogok által terjesztett fertőzések.

- Ugyan kapunk majd kombinált védőoltást, ami hepatitis A, B és C, valamint sárgaláz ellen véd, de a Zika-vírus ellen még nincsen ellenszer. Természetesen nem örömteli ilyen híreket hallani, s igyekszünk mi is minden óvintézkedést megtenni. Így tíz liter szúnyogriasztó folyadékkal készülök, s nyakig felöltözöm, de lehet másokhoz hasonlóan, még szúnyoghálót is viszek az ágyam fölé, hiszen másképpen nem tudunk védekezni. A helyzetünket nehezíti, hogy szeptember elején kezdünk, amikor már melegebb lesz az idő, így több vérszívó lehet, de szerencse, hogy leginkább éjjel támadnak. Azért nem aggódom túl a kérdést, de az biztos: mindent megteszek a védelmem érdekében. Azaz nem teszek kirándulásokat az őserdőbe és nem eszem, iszom az olimpiai falun kívül. Mert az nem lehet, hogy négy évnyi munkámat egy szúnyogcsípés, illetve az esetleg azzal járó legyengültség tönkretegye!

Egyébként az ép lövészek márciusban kiutazhatnak egy tesztversenyre, de Gurisattiék nem mehetnek, ugyanis még nem készült el a pálya akadálymentesítése. A jelek szerint a szúnyogok nagyüzemi gyérítésén kívül van még mit csinálnia a szervezőknek.

Kadler Gusztáv, a győri kajak-kenu klub elnöke, a magyar szövetség alelnöke a kisalfold.hu-nak azt mondta: a magyarok saját vizet isznak majd Rióban. - Okulva Hajdu Jonatán esetéből, nagyon elővigyázatosak leszünk, több dologgal is készülünk. Az egyik legfontosabb, hogy az ivóvizet tartályokban visszük majd Magyarországról, és a csapat tagjai csak abból ihatnak. Még a kint kapható ásványvízből is hoztunk haza, bevizsgáltattuk, és kiderült, számos olyan baktérium található benne, amely az európai szervezetre fertőzésveszélyes lehet. Hozzátette: lehetséges, hogy saját szakácsot is visznek majd magukkal, mivel a kajak-kenusok nem az olimpiai faluban fognak lakni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!