Tizennyolc órát röplabdáztak Dunaföldváron!

Hatvan-nyolcvan ember fordult meg a Röplabdamaraton elnevezésű programon a Magyar László Gimnázium tornatermében június harmadik hétvégéjén, péntek este 6 órától szombat 12 óráig. Tizenéves diáktól az ötvenes éveik közepén járókig sokféle volt a játékosok életkora a csapatokban. Jöttek baráti közösségek, egykori diáktársak, munkatársak, de teljes csapatok is. Dunaföldváron kívül Dunaegyházáról, Madocsáról és Dunaújvárosból, egy-két ember még távolabbi településről. A dunaújvárosiak éppen lapunkból értesültek a szerveződő eseményről. Regisztráltak az ottani hobbi röpisek, de diákok is. Ajtonyi Krisztina tanárnő vitte az ötletet a Széchenyi gimnázium röplabdásainak, akik szombaton délelőtt lelkes ellenfelei voltak a földvári csapatnak.

A program során megjelentek között akadtak korábbi NB-I-es igazolt játékosok és néhány hónapja röplabdázók. Ki egy-két órát maradt, ki többet, a szervező helyi hobbi röplabdázók többsége csaknem az egész időt ott töltötte. Természetesen jutott némi pihenő is mindenkinek, mert cserélődtek a csapatok, keveredtek a játékosok. Számolták az eredményt, de nem verseny volt ez. Mégis izgalmas, nagy csatákat láthattak, akik az éjszaka bekukkantottak a terembe. - Akár belépődíjat is szedhetnénk, olyan színvonalú a játék - jegyezték meg élvezve a labdameneteket. Különösen a Dunaújváros kontra Dunaföldvár férfi csapatok vívtak vérre menő csatát. Jó hangulat volt végig. A tudósító pénteken késő este és szombaton délelőtt is látta őket, a lelkesedés nem csökkent.

Az alapötlet a földváriaktól eredt. Négy-öt évvel ezelőtt néhány fiatal hölgy, köztük Bognár Beáta, Böde Szilvia, Borbély Zsanett, Révész Éva - rendszeres mozgásra vágyott, s társakat találva megkeresték a gimnázium akkori igazgatóját, Balogh Emesét, és helyet kaptak heti egyszeri játékra az iskola tornatermében. A létszám mára általában 12-14 fő. Az idei sportmajálison szervezett versenyen izgalmas meccseket játszottak órákon át. Akkor merült fel a kérdés: vajon meddig bírnák a játékot? Talán tizenkét órát? Vagy tovább? Így indult el a maraton szervezése. A gimnáziumtól díjtalanul megkapták a termet, a DunaTúra Egyesület több tagja is röplabdás, tehát belevágtak. Nevezési díj nem volt. De szívesen fogadtak harapni- és innivalót. Nem is szenvedtek hiányt semmiben. Még a helyi mentőállomáson dolgozó Pénzes Attila és két kollégája is vállalta, hogy társadalmi munkában segítője lesz a programnak, ha valami történne. Szerencsére nemigen akadt dolguk, sőt Attila a játékba is beszállt. Mert nagy vonzereje volt a röplabdának, a közösségi mozgásnak. A kora esti órákban még arra is jutott idő, hogy a szülőket kísérő kisgyermekeknek a játék néhány elemét bemutassák, játékosan megtanítsák. Hadd legyen utánpótlás. Mert a szervezők - köztük Szauervein Terézia, a Müller házaspár és Vicsik Boglárka - azt mondják, jó lenne folytatni, hagyományt teremteni. S miért ne lehetne? Egy civil kezdeményezés akár fontos eseménnyé válhatna.

A játék jó közösségformáló erő, a sport frissen tartja a testet és a szellemet. Mindenki úgy köszönt el: szuper rendezvény volt. S mindenki nyert. Egy nagyszerű napot, s ráadásul tett valamit az egészségéért. S ez nem kevés.