Sport

2014.12.23. 18:20

Tomanóczy Tibornak ismét a jövő csapatát kell építenie

A nyáron alaposan meggyengült a Dunaferr Sportegyesület férfi röplabda együttese, így csak szerényebb célokkal vághattak neki a 2014/2015. évi első osztályú bajnokságnak. Az idei szezont a nyolcadik helyen zárta az együttes.

Gróf András

Az idei utolsó bajnoki találkozót követően Tomanóczy Tibor vezetőedző értékelte csapata teljesítményét.

– Csapatom jelenlegi felkészültsége alapján a 9-10. hely lenne a realitás a tizenkét csapatos NB I-ben – szögezte le a vezetőedző. – Célunk azonban az, hogy az alapszakasz végén a felsőházi rájátszást jelentő 1-8. helyen végezzünk. Szeretnénk, ha az elkövetkező években kialakulna egy olyan ütőképes csapat, amely elé a magyar első osztályban komolyabb célokat lehet kitűzni. Csak attól tartok, hogy a mi általunk befektetett munkának majd nehogy mások arassák le a gyümölcsét... Hiszen, ha körülnézünk a mai élmezőny csapatai között, láthatjuk, hogy az ezekben szereplő dunaújvárosi nevelésű játékosokból most is egy bajnokesélyes gárdát lehetne összeállítani.

– Miként látja a fiatal együttes őszi produkcióját?

– A keret tizennégy játékosa közül hat még serdülőkorú. Ennek köszönhető a rendkívül hullámzó teljesítmény. Hiányzik egy igazi vezéregyéniség a csapatból. Vannak pozitív jelek, hiszen itthon magabiztosabban vagyunk, de idegenben már ez nem jellemző. Ez betudható annak, hogy sok játékosnak ez az első NB I-es szezonja, de ennek ellenére hiányolom belőlük a pozitív agresszivitást. Sokat jelent, hogy az ellenfeleinknek van NB I-es rutinja.

– Az elmúlt években csapata rendre a dobogóért küzdött. Mennyivel másabb ez a szereposztás?

– Nehezen viselem ezt, mert utálok veszíteni, de el kell fogadni, hogy jelenleg tulajdonképpen a nulláról kellett kezdeni a csapatépítést. A mezőny öt-hat csapata alaposan ellépett a többiektől. A középcsapatokkal felvesszük a versenyt, de a végén vannak olyan együttesek, akiket egy páros csatában legyőzhetünk.

Tomanóczy Tibor munkában. Utál veszíteni, de most elfogadja a szereposztást, hiszen a nulláról kellett ismét csapatot építenie

– Hogyan alakul a keret további programja?

– A többség a két ünnep között a korosztályos válogatottakkal készül majd. Január elején az ifjúságiak Európa-bajnoki selejtezőt játszanak Moszkvában, míg az U21-es csapat Nyíregyházán világbajnoki selejtezőn szerepel. Január 16-án pedig a kecskemétieket fogadjuk a bajnoki folytatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!