Sport

2017.02.06. 17:25

Új szervezet a civil palettán

Rácalmás - A napokban tartotta meg első kuratóriumi ülését Rácalmáson a frissen megalakult Duna-menti Települések Szabadidő, Vízisport és Víziturizmusáért Alapítvány.

Szilágyi Irén

A helyi vállalkozók által létrehozott nonprofit szervezet fő célkitűzése, hogy támogassa a Rácalmáson vízisportokat űző gyerekek és felnőttek sporttevékenységét, valamint a vízisportokhoz és a víziturizmushoz kapcsolódó szabadidős rendezvények szervezését.

Céljaik megvalósításhoz az alapítók mellett már további támogatókra is találtak. Közös vonása az alapítóknak, hogy szülőként már eddig is sokat tettek a rácalmási vízisportéletért. 2008-ban egy maroknyi, a kajak-kenu sport iránt elkötelezett volt sportoló mellé állt az önkormányzat és az együttműködésük eredményeként létrehozott Duna-parti sporttelep évről-évre fejlődik, szépül a támogatásuk és a kezük munkája révén.

Egyre több gyerek és felnőtt sportol a szakosztályban szabadidős tevékenységként. A sárkányhajó a legismertebb szakáguk

A kuratórium elnöke, dr. Bucsi László mérnök-közgazdász egykori sportolóként és versenyző gyermekei révén szülőként is ezer szállal kötődik a vízisportokhoz. Mint elmondta, az alapítvány legfőbb célkitűzésével kezdettől fogva azonosulni tudott, hiszen minden támogatást megérdemel az a színvonalas szakmai munka, amely a vízisport szakosztályban az önkormányzat támogatásával jelenleg is folyik. Azonban a szakosztály eljutott egy, a méreteihez képest is magasabb szintre.

Egyre több gyerek és felnőtt sportol a szakosztályban szabadidős tevékenységként, de emellett kiemelkedő tehetségű válogatott versenyzőket is nevelnek. A meglévő források azonban már nem biztosítják azt a hátteret, ami elfogadható lenne a további fejlődés érdekében. Az elnök problémásnak érzi a sportegyesületen belül a szakosztályok költségvetése közötti arányeltolódást, amely szerinte nem kedvez a vízisport szakosztálynak, tehát egyéb források bevonása is szükséges a jövőbeni sikeres működéshez.

A kormány által meghirdetett Bejárható Magyarország Program például az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező hazai kezdeményezés, amely a szabadidő aktív eltöltését, a belföldi turizmus élénkítését, az egészség- és környezettudatos szemléletmód kialakítását egyaránt szolgálja.


Dr. Bucsi László az alapítvány kuratóriumának elnöke egykori sportolóként és szülőként is ezer szállal kötődik a vízi sportokhoz

A programban a természetjárás, a kerékpárturizmus, a vitorlázás, a túra kajak-kenuzás és a lovasturizmus segítségével megismerhetők hazánk természeti- és kulturális értékei. A programhoz történő kapcsolódás, az elnyerhető pályázati források hatékony kihasználásának érdekében szerencsésebb lenne más struktúrában működtetni a Dunához kapcsolódó turisztikai- és sporttevékenységeket Rácalmáson, más Duna-menti településeket is bevonva a programokba.

Bár az alapítvány egyelőre a vízisport szakosztály mellett, annak tevékenységét kiegészítve tervezi működését, a jövőben az ideális szervezeti struktúra egy önállóan gazdálkodó egyesület lehet - foglalta össze véleményét a kuratórium elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!