Sport

2016.09.11. 20:25

A Dunaferr SE nagycentruma már Enyingig elér

Dunaújváros - A Dunaferr Sportegyesület birkózó nagycentrumként ismételten nagyot lépett előre több területen is.

Dunaújvárosi Hírlap

Az Enying VSE-vel és Enying város vezetésével hosszú évek óta tartó kölcsönösen hasznos szoros együttműködésnek köszönhetően új birkózótermeket adtak át szeptember 2-án. Az enyingiek nagy örömére komoly beruházással egy korábbi iskolaépületet alakítottak át óvodává. Az újszerű épületben helyet kapott egy 60 négyzetméteres birkózóterem is, amely elsősorban az ottani óvodások testi nevelését szolgálja majd. Szinte ezzel egyidőben a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskolában is elkészült a 18x6 méteres birkózóterem, ezzel megszűnik az állandó edzések előtti és utáni birkózószőnyeg telepítése, ami az enyingi birkózó szakosztály tizenöt éves megalakulása óta tart. A terem alkalmas alsó tagozatos osztályok testnevelés óráinak megtartására is. Az iskolában már tavaly óta folyik a birkózás oktatása délelőtti tanórai keretek között a helyi pedagógiai programba illesztve.

Az eseményen jelen volt Varga Gábor országgyűlési képviselő, Viplak Tibor Enying város polgármestere, Tanárki Gábor a Fejér Megyei Kormányhivatal elnöke, Tanka Csaba a Fejér megyei közgyűlés alelnöke, Gebula Béla Ákos a Fejér megyei közgyűlés frakcióvezető helyettese, Kovács István, az MBSZ alelnöke és Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke.

Balról-jobbra: Mátyás Gábor (Dunaferr SE ügyvezető elnök), Kovács István (MBSZ alelnök), Viplak Tibor (Enying város polgármestere), Varga Gábor (országgyűlési képviselő), Tanárki Gábor (Fejér Megyei Kormányhivatal elnöke), Tanka Csaba (Fejér Megyei közgyűlés alelnöke), Gebula Béla Ákos (Fejér Megyei közgyűlés frakcióvezető helyettese) (Fotó: Dunaferr SE)

A nagycentrum további oktatási intézményekben szeretné a birkózósportot megismertetni a gyerekekkel. Ez év szeptember 1-jétől Lajoskomáromban és Kulcson indult el a sportág oktatása testnevelés órai keretek között. A két helyszínen összesen több mint 200 gyerek vesz részt rendszeresen a játékos képességfejlesztő foglalkozásokon. Az intézmények vezetőivel Bodai Andrea igazgatónővel és Budai Árpád igazgatóval a közelmúltban aláírták az együttműködési megállapodásokat.

Dunaújvárosban a Petőfi Sándor Általános Iskolával, az Arany János Általános Iskolával, valamint a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolával folytatja a Dunaferr a jól működő közös munkát, a megállapodásokat ezen intézményekkel is meghosszabbították. A délelőtti birkózószőnyegen történő játékos képességfejlesztő testnevelés órák igen népszerűek a gyerekek körében.

A Magyar Birkózó Szövetség sportágfejlesztési programjának keretén belül kiváló lehetőséget biztosít az óvodások bevonására is. A 2015 őszén elkezdett munkát folytatva számos helyi és vidéki óvodában indulnak szeptemberben a foglalkozások.

Dunaújvárosban kiváló partner a Zalka Máté utcai agóvoda, a Margaréta Tagóvoda, a Római Városrészi Tagóvoda, a Bóbita Tagóvoda, a Napsugár Tagóvoda, Enyingen a Szirombontogató Óvoda, valamint Mezőfalván a Tündérkert Óvoda.

Címkék#Dunaferr SE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!