Sport

2014.10.09. 15:40

Ismét beszállt a sport támogatásába az ISD Dunaferr Zrt.

Dunaújváros - Az elkövetkező egy évben új névszponzora lesz az NB I-ben szereplő dunaújvárosi futsal együttesnek.

Gróf András

Csütörtökön ünnepélyes keretek között a Dunaújvárosi Főiskolán aláírták a szerződést, amelynek értelmében az ISD Dunaferr Zrt. közel negyvenmillió forinttal támogatja az újonc együttes működését. Ennek megfelelően a dunaújvárosi csapat a jövőben Dunaferr-DF-Renalpin FC néven szerepel majd az első osztályú futsal-bajnokságban.

Balogh Bertalan egyesületi elnök, Dráviczki Márton szakosztályvezető és Evgeny Tankhilevich cégvezető aláírják a szerződést

Az ISD Dunaferr Zrt. egy évre kötött szponzori szerződés keretében közel negyvenmillió forinttal járul hozzá az együttes működéséhez, amely havi lebontásban érkezik a klub számlájára. Az eseményt a dunaújvárosi klub szakmai igazgatójának, Zemankó Zoltánnak a rövid összefoglalója, illetve bejelentése nyitotta meg.

– Másfél évvel ezelőtt Budavári Árpád volt az ötletgazdája a futsal ismételt beindítása a városunkban. Remek sorozatot produkálva az első év végén sikerült feljutnunk az NB I-be. Az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt szurkolóink, és támogatóink száma. Az őszi hatodik fordulót követően a hatodik helyen állunk az első osztályban, amiért nincs okunk szégyenkezni. Amennyiben sikerül megtartani ezt a pozíciót, akkor a rájátszás felsőházában szerepelhetünk majd. Örülök neki, hogy eddigi eredményeinknek köszönhetően a város legnagyobb vállalata az ISD Dunaferr Zrt. úgy döntött, hogy a jövőben a futsal mellé áll, és névadó szponzorként támogatja csapatunkat, amit köszönünk. Ennek megfelelően a jövőben Dunaferr-DF-Renalpin FC néven szerepelünk a bajnokságban.

Ezt követően a Dunaújvárosi Főiskola rektora, András István szólt az együttműködésben rejlő lehetőségekről.

– Örülünk, hogy házigazdái lehetünk ennek az eseménynek. A Dunaújvárosi Főiskola számára fontos a sport, a sportoló diákok, akiket ösztöndíjakkal és egyéni tanrendekkel segítünk. A futsal csapat keretéből jelenleg is négy játékos hallgatója az intézményünknek, akiket a tanévnyitón külön is köszöntöttem. Bízom benne, hogy diploma átadásakor is megtehetem majd ezt. A lehetőségeinkhez mérten a jövőben is támogatjuk a sportot, a sportolókat. Az új névszponzor nevében Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője szólalt fel.

– Az elmúlt években több oka is volt annak, hogy a Dunaferr nem tudott aktív szerepet vállalni Dunaújváros sportéletében. Most azonban eljött az idő, így visszatérhetünk. Nagy öröm számunkra, hogy a jövőben a mi logónkat viseli ez a nagyszerű csapat. Bízom a sikeres együttműködésben, és sok sikert kívánok nekik az első osztályú bajnokságban.A sport ezen belül a futsal együttes támogatásában is jelentős szerepet vállal Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata is, melynek képviseletében Cserna Gábor polgármester méltatta az együttműködés jelentőségét.

– Ritka pillanat ez a mai, hiszen nem mindennap fordul elő, hogy egy asztalnál ülnek a város, a főiskola és a város legnagyobb vállalatának vezetői. Ennek apropója pedig a sport. Amióta Evgeny Tankhilevich úr vezeti a Dunaferr-t stabil a kapcsolatunk a cégvezetéssel. Szerencsére a vállalat működése is stabilnak mondható, ami rendkívül fontos a munkavállalók szempontjából. Ahogy az ISD Dunaferr Zrt. és a Dunaújvárosi Főiskola, úgy sport nélkül sem képzelhető el a város. Nem véletlenül voltunk a nemzet sportvárosa. Az emberek ugyanúgy szurkoltak a csapatainknak a kiemelkedő eredmények időszakában, mint amikor esetleg gyengébben ment. A városlakók szeretik a sportot, ami mögé állt a város, és mellett az országgyűlési képviselőnk is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!