Változások a kézilabda utánpótlásnál

2017. március 18., 10:00 szerző: Jankó Árpád fotós: Zsedrovits Enikő
komment
Dunaújváros - Kedves vendéget, régi ismerőst fogadott a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia. A szövetség új szakmai igazgatója, az egykori dunaújvárosi sikeredző érkezett a Kohászhoz.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Zsiga Gyula, a legendás dunaújvárosi edző jelenleg a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatójaként járja az országot, a női kézilabda-egyesületeket látogatja meg. Ő az, aki a Dunaferr Bajnokok Ligája győztes együttesnek volt a vezetőedzője. Most pedig az utánpótlást érintő szakmai kérdéseket tárgyalja meg a klubok vezetőivel és az utánpótlás szakembereivel. Találkozott az akadémia vezetőivel és a Kohász edzőivel is. Vázolta a szövetség elképzeléseit. Egyebek között elmondta, hogy egy új utánpótlás-nevelő koncepciót szeretnének megvalósítani. 7-18 éves korig ez az elképzelés kétéves bontásban fogja a sportági nevelés alapvető feltételeit, az egységes szemléletmódot megfogalmazni. Vagyis, egységesíteni kell! Mindenhol ugyanúgy oktassák, neveljék a gyerekeket. Szakmai felügyelők fogják majd megyei szinten ellenőrizni a munkát.

- Szeretném, ha edzők, klubok között kialakulna egy gyümölcsöző kapcsolat, párbeszéd, információcsere, ami egyébként jelenleg még szintén nincs meg. Ez a legfontosabb munkám most, emellett a korosztályos válogatottak irányítása, menedzselése, a szakemberekkel való kapcsolattartás. Illetve most a TAO-s pályázati kiírások elkészítésébe igyekeztem a szakmaiságot belevinni, hogy olyan pontok legyenek, amelyek erősítik a szakmai vonalat - mondta az új igazgató. Arról is szólt, hogy versenykiírásoknál, a versenyeztetésnél, az életkori sajátosságokat figyelembe kell venni.

- A 2017/2018-as évadtól sokat változik az utánpótlás versenyeztetése. Megszűnik a junior bajnokság, s az NB I-es csapatok is csak bizonyos korosztályig szerepeltethetik játékosaikat az NB I B-ben. Ez azért fontos, hogy minél fiatalabb korban foglalkoztassák a fiatalokat a felnőttcsapatok. Az NB I B-ben csak az 1999-es korosztály, vagy annál fiatalabb játékosok szerepelhetnek. Ezt már jövőre alkalmazni kell. Mindez azért történt, mert úgy láttuk, a junior bajnokság nem túl hatékony. De lesz egy nyílt ifjúsági bajnokság, amelyben az 1999-es korosztály lesz a legidősebb. Azt szeretnénk, hogy ezek a játékosok már játszhassanak a felnőttben is, ne csak az ifjúsági bajnokságban szerepeljenek. A junior sorozat a képzés szempontjából nem sikeres, ezért megpróbáljuk így, mesterségesen változtatni a dolgokat - beszélt az elképzelésekről Zsiga Gyula.

Az új szakmai igazgató elismerően szólt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiáról, mert igazi magyar csapatot foglalkoztat a DKKA.

- A magyarságot szeretné a szövetség kiemelni, erősíteni. Magyar szakembergárdával, magyar játékosokat kell elsősorban alkalmazni, ahogy azt a Dunaújvárosi Kohász vezetése elhatározta. Szükség van ezekre a találkozókra a klubok utánpótlással foglalkozó szakembereivel és vezetőivel. Szerencsére eddig mindenhol pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam, jók voltak a visszajelzések a klubok vezetőitől és edzőitől is. Nagyon bízom abban, hogy az a fajta képzettség, vagy az a gyakorlati tapasztalat, amit hoztam magammal az elmúlt időszakból, az új feladatköröm hasznára válik majd - nyilatkozta búcsúzóul Zsiga Gyula.

A bajnoki szünetben sikerült edzőpartnert találni. A Mosonmagyaróvár partnerként jelentkezett. György László csapata igen tartalékos volt. Ujjtörést szenvedett Molnár Beatrix, akire öt hét kényszerpihenő vár. Kovács Anna, Szalai Babett a felnőtt, Klujber Katrin és Hornyák Bernadett a junior válogatott programján vesz részt. Camila Micijevic pedig a horvát válogatottban szerepel.

A dunaújvárosi csapat a mérkőzés végéig fölényben kézilabdázott, és végül 29-24-re győzött.
A Kohász góljai: Grosch 7, Kudor 4, Cifra 4, Vincze 4, Kemény 3, Karnik 3, Takács D. 3, Nick 1.

Jankó Árpád

2017. március 18., 10:00 szerző: Jankó Árpád fotós: Zsedrovits Enikő

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...