Sport

2017.07.30. 17:20

Világbajnoki dobogón - A Dunaferr SE versenyzői kitettek magukért Romániában

PITESTI A Dunaferr SE mindkét versenyzője, Slihoczki Ádám és Hajdu Jonatán is dobogóra állhatott a vasárnap véget ért romániai ifi és U23-as kajak-kenu világbajnokságon.

Gallai Péter

A tavalyi szegedi ORV legjobbja volt a dunaújvárosi Slihoczki Ádám és társa, Szőke Attila, miután több számban is aranyérmet szereztek C-2-ben. Akkor azt mondták, hogy a világbajnokságon aranyérmet akarnak nyerni, és ez szombaton ezer párosban össze is jött nekik azután, hogy az Eb-n is nyertek már idén. Nem ők kezdtek a leggyorsabban, de végig lőtávolságban maradtak, nagyon jól osztották be az erejüket és hatalmas hajrát nyitottak az utolsó kétszázon, így több mint egy hajóval győztek és nyertek vb-címet a kubai és a fehérorosz egység előtt.

- Megnyomtuk a rajtot, aztán mentünk azzal az erős utazóval, amit megbeszéltünk, a végén úgy éreztem, hogy olyat indulunk, mintha 200 párost mennénk - nyilatkozta Slihoczki a szövetség honlapjának. A dunaújvárosi fiú vasárnap a négyesben is érdekelt volt, nagyot mentek 500 méteren is a magyarok. A Zombori Dominik, Kállai Róbert Gida, Slihoczki Ádám, Szőke Attila összetételű egység sokáig haladt a harmadik helyen, a hajrában viszont meg tudták előzni a lengyel egységet, így előttük és az oroszok mögött szereztek világbajnoki ezüstérmet.

U23 C-1 200 méteren bronzérmet nyert Hajdu Jonatán

U23-as mezőnyben Hajdu Jonatán C-1 200 méteren szerepelt egyéniben. A számot végül a felnőtt Európa-bajnok Zustautas nyerte a brazil Dos Santos előtt, aki csak jobb berúgással. célfotóval tudta megverni Hajdu Jonatánt. A magyar sprinter így értékes bronzérmet szerzett.

Középen az ifi C-2 1000 méteren aranyérmes Slihoczki Ádám, és társa, a lágymányosi klub színeiben versengő Szőke Attila Fotók: MKKSZ/Vékássy Bálint

- Megyünk tovább a felnőtt világbajnokságra, ahol nyilvánvalóan Zustautas is rajthoz áll - mondta Hajdu Jonatán. - Az év elejéhez képest sikerült közelebb kerülnöm hozzá, bízom benne, hogy tovább tudok gyorsulni, és akkor Racicében akár meg is verhetem kétszáz méteren egyesben - tette hozzá.

Jonatán C-2 500 méteren a hetedik helyen zárt a győri Khaut Kristóffal.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!