Sport

2017.07.30. 14:01

Világbajnoki vízilabdadöntő - Erről életük végéig beszélni fognak

BUDAPEST A jó kezdés elmaradását emelte ki Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a horvátokkal szemben elvesztett szombati, margitszigeti világbajnoki döntő után.

MTI

"Egész egyszerű dolgokkal indult, jó bemozdulásról kicsit lemaradtunk, figyelmi hibák akadtak hátul, elöl nem sikerült belőni a fontos emberelőnyöket. Egy döntőben nagyon jól kell kezdeni ahhoz, hogy ne szaladni kelljen az eredmény után. Ez most nem volt meg" - értékelt a 8-6-ra elvesztett találkozó után, amelynek első negyedét 4-0-ra nyerte az ellenfél. Az összecsapáson a hazai közjogi méltóságok mellett személyesen jelen volt Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök is.

Akik nem jutottak be a meccsre, ők a Margitszigeti Atlétikai Centrumban kialakított szurkolói zónában drukkoltak

MTI Fotó: Kovács Attila

A magyar kapitány hozzátette, a horvátoknak szerencséjük volt, de megérdemelten, mert jó csapatot alkotnak. "Mi menet közben váltottunk a taktikán, ami többé-kevésbé működött is, és benne volt a meccsben, hogy akár még vissza is vehetjük az irányítást. A második félidőben bombajól játszott a csapat, de meg kell tanulnunk kezelni a világbajnoki döntők légkörét." Kitért rá, a hazai hangulat nem nyomta teherként együttesét. "Óriási mezőnyből sikerült döntőbe kerülni, nagyon hosszú volt az út, amelyen ide elérkeztünk, nemcsak a vb-n, hanem a felkészüléssel együtt is. A játékosok nagyon jók, megérdemlik, hogy ott álljanak a dobogó második fokán, semmi szégyenkezni valójuk nincs" - fogalmazott.

Hosnyánszky Norbert köszönettel kezdte a közönségnek és a csapattársainak is, s hangsúlyozta, nagyon szép eredményt értek el. "Barcelonában mi léptünk el Montenegró ellen, aztán ők jöttek fel ránk" - elevenítette fel. - "Most mi jöttünk fel, aztán kaptunk két szerencsétlen gólt, de ilyen a sport. A jó csapatnak van szerencséje, és most a horvátok jobbak voltak."

"Itthon, ilyen közönség előtt az lett volna az elvárható, hogy megnyerjük. Szerencsétlenek voltunk, nagyon sajnálom" - nyilatkozta Zalánki Gergő, aki úgy vélekedett, nem tudtak reagálni a horvátok gyors kezdésére.

"Nem biztos, hogy az első negyeden múlt, hiszen utána visszajöttünk a meccsbe, és nagyon nagy erőket mozgósítottunk" - szögezte le Gór-Nagy Miklós. - "Utána kaptunk két olyan gólt, amivel nem tudtunk mit kezdeni, nekünk demoralizáló volt. Nagy Viktor hiába védett jól, a lepattanókat ő sem tudta fogni. Racionálisan nézve a horvátok megérdemlik a világbajnoki címet, gratulálok nekik. Mi értékeljük az ezüstöt, ez egy nagyon szép eredmény, de az első és második hely között egy örökkévalóság a különbség." Hozzátette, erről a döntőről életük végéig beszélni fognak, hogy miért így alakult, de ez a végeredményen nem változtat.

Gór-Nagy Miklós szerint értékelik a világbajnoki ezüstöt, ez egy nagyon szép eredmény, de az első és második hely között egy örökkévalóság a különbség Fotó: fina-budapest2017.com

"Az ezüstöt a görögök ellen nyertük meg, itt most az aranyat buktuk el - fogalmazott a döntő legeredményesebb magyarja, a háromgólos Vámos Márton. Puhán mentünk bele a mérkőzésbe, ezért tudtak elmenni négy góllal. Nyilván csalódottak vagyunk, viszont kiemelném a közönséget: nagyon sok szeretetet és pozitív impulzust kaptunk az emberektől. Ez egy szerethető csapat, és az is marad" - fejtette ki.

A döntő után kiderült, hogy Vámos Márton és Nagy Viktor is bekerült az All Star-csapatba, ráadásul az újságírók szavazatai alapján előbbi lett a torna legértékesebb játékosa.

Az All Star-csapat, kapus: Nagy Viktor, Center: Luka Loncar (horvát). Mezőnyjátékosok: Francesco Di Fulvio (olasz), Jannisz Fontulisz (görög), Andrija Prlainovic (szerb), Sandro Sukno (horvát), Vámos Márton.

 

AUTÓÉRT JEGYET

Nyolcéves autóját ajánlotta fel egy rajongó a szombat esti vízilabda- döntőre szóló jegyekért cserébe - mondta el Rácz Péter, az autó tulajdonosa a közmédiának. A férfi három barátjával együtt akart így bejutni az esti sportprogramra, de kora estig senki nem jelentkezett a hirdetésre. Végül Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke négy jeggyel ajándékozta meg őket. A szerencsés férfi, a Hajós Alfréd uszodában azt nyilatkozta, hogy a világ legszerencsésebb emberének érzi magát, egy-két órán keresztül nem is fogta fel, hogy ez megtörténik, és hogy nem akárkin keresztül... kapott négy jegyet a döntőre.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!