Sport

2013.02.07. 17:38

Vízilabda Világliga: Menczinger Kata most sem játszhat

Dunaújváros - Pénteken 18 órakor a budapesti Kőér utcai uszodában a spanyolokkal pólózik a Világliga selejtezőjének harmadik fordulójában a magyar női válogatott. A tét a veretlenség megőrzése.

Gallai Péter

A selejtezők első két fordulóját sikerrel vette Merész András szövetségi kapitány együttese: az olimpiai ezüstérmes Spanyolországot idegenben, majd a világbajnok görögöket  idehaza győztük le eddig. A harmadik körben a spanyol csapattal meccselnek a lányok Budapesten pénteken este. A hibátlan mérleg megőrzése mellett a csoportelsőség megszerzése lesz a tét az összecsapáson, amelyen a DF-Mex Motors csapatkapitánya, Menczinger Kata még mindig nem szerepelhet, ugyanis lábsérülése továbbra sem jött teljesen rendbe.  Neki ezért kellett kihagynia az első két összecsapást is.

Szücs Gabriella  tavaly Dunaújvárosból igazolt Spanyolországba. Most a saját csapattársai ellen játszhat

Ezzel szemben a dunaújvárosi, de most a spanyol Sabadellben vízilabdázó Szücs Gabriella ott lesz a medencében, aki hat klubtársával is szembekerülhet, ugyanis ennyien erősítik a spanyol nemzeti alakulatot:

- A sérülések és a hiányzó légiósok miatt heten vagyunk az olimpiai csapatból, így több fiatal is lehetőséget kap. Amellett, hogy a cél a kínai szuperdöntő, közben a következő időszak válogatottját is építjük. Taktikában is új variácókkal készülünk, de természetesen ismét a győzelem a célunk. A válogatott bő keretében a felkészülés alatt több dunaújvárosi játékos is helyet kapott, s ha minden igaz, pénteken este Gurisatti Gréta és Horváth Brigitta is ott lehet a mérkőzésen, a kapuban pedig Kasó Orsolya bizonyíthat ismét.

A csoportból az első két helyezett jut be a pekingi szuperdöntőbe, az utolsó találkozó március 13-án Görögországban lesz.

Az A-csoport állása: 1. Magyarország 6 pont, 2. Spanyolország 3 pont, 3. Görögország 0 pont. A B-csoport állása: 1. Olaszország 5 pont, 2. Hollandia 3 pont, 3. Oroszország 1 pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!