Sportvilág

2014.11.04. 17:44

Értékelt a szakma

Budapest – Merész András, a női vízilabda-válogatott kapitányának kezdeményezésére összegyűltek a napokban a női szakágban dolgozók egy konferencia keretében.

Gallai Péter

A Marriott Hotelben negyven érdeklődő szakember vett részt, jelen volt az összes OB I-es klub edzője, képviselője, közte a Dunaújvárosé is. Először az ifikkel idén vb-bronzot, a juniorokkal Eb-4. helyet szerző Petrovics Mátyás mondta el gondolatait. Kiemelte, a harmadik helyet azért érhették el, mert homogén volt a csapat, négy klubból, közte Dunaújvárosból érkeztek a lányok. A csapat tagjai jól reagáltak a váratlan helyzetekre, és minden poszton megfelelő átlagot tudott nyújtani a társaság, több kiemelkedő teljesítmény mellett. Tanulság viszont: nincs egységesség a képzésben, sem taktikai, sem fizikai téren, ezen változtatni kell. Hiányosságaink között első helyen a lábtempó áll, s minden, ami azzal összefügg: a blokkolás, a center-bekkjáték, s a fizikai és lelki nyomás alatti labdás megoldások minősége.

Ágó Renáta, a női válogatott új erőnléti edzője beszélt arról a rendszerről, amelyet a nemzeti csapatban alkalmaznak majd. A cél, hogy a lehető legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobb teljesítményt érjék el a sportolók. Ezt a módszert használja a Los Angeles Lakers kosárlabda-, a Bayer Leverkusen focicsapata vagy a világbajnok német labdarúgó-válogatott.

Merész András értékelte a Világkupát és az Eb-t, méghozzá a Vk-t fontosnak tartó amerikai, ausztrál, kínai, és a hat európai élcsapat rövid bemutatásával. Ebből levonhatjuk: azok a nemzetek sikeresek, amelyek a lehető legtöbb tekintetben egységes elvek mentén dolgoznak, korosztályostól a felnőtt válogatottig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!