Sportvilág

2016.01.01. 21:01

Africa Race: Szalayék feljöttek a 9. helyre

A kilencedik helyen zárta a pénteki negyedik szakaszt és összesítésben is feljött ebbe a pozícióba a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali versenyen.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint az új év első napján 409 kilométer volt az össztáv, s egyben 409 kilométer a mért szakasz. A köves, sziklás út miatt kevés olyan egység akadt ezen a versenynapon, amely megúszta defekt nélkül - a Szalay, Bunkoczi kettősnek kétszer is meg kellett állnia kereket cserélni. 

Az első defektet már nagyon korán, a tizedik kilométernél megkapták, "talán azért, mert túlságosan is bekezdtünk a szakasz elején" - mondta Szalay Balázs. "Ez intő jel volt számunkra, de azért továbbra is nagyon lendületesen, jó ritmusban mentünk. Egészen addig, amíg hatvan kilométerrel a cél előtt be nem gyűjtöttük a második defektet. Ezt leszámítva nagyon jó kis napunk volt - talán most mentünk a legjobban a verseny során" - ismertette. 

"Nem pont ilyen évkezdetre számítottam, nehezebb volt a szakasz, mint amit az új év első napjára vártam volna - tette hozzá Bunkoczi László, az Opel Mokka navigátora. "A két defekt miatt négy-öt infarktust kihordtam ülő helyzetben, a második kerékcsere után ráadásul még el is tévedtünk a porban, az se nagyon hiányzott. Összességében nehéz napon vagyunk túl, de megint javítottunk" - emelte ki.  
A verseny másik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László Qualisport kamionos trió - amely szintén kénytelen volt kereket cserélni a pénteki szakasz során - a negyedik helyről várja a folytatást.  

Eredmények, 4. szakasz:

Assza-Remz el Kebir (össztáv: 409 km, ebből szelektív: 409 km)

autósok:

1. Jean-Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (olasz, Bugga One) 4:44:33 óra
...9. Szalay, Bunkoczi (Opel Mokka) 23:00 p h.

az összetettben:
1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 14:16:51 óra
...9. Szalay, Bunkoczi 1:43:25 ó h. 

kamionosok:

1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:49:30 óra
...4. Kovács, Czeglédi, Ács (Scania) 1:00:56 ó h.

az összetettben:

1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 14:16:51 óra
...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:17:48 ó h.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!