Sportvilág

2014.11.27. 19:40

Elkészült Kolonics György pályafutásáról szóló film

Elkészült a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György pályafutásáról szóló, az ...És az ég a vízre ráhajolt... című dokumentumfilm, amelynek díszbemutatója december 6-án lesz.

A széles nagyközönség pedig karácsonykor láthatja az alkotást a közmédiában - tájékoztat a MKKSZ honlapja. A Zentai Nóra író és Varga András rendező által készült 75 perces dokumentumfilm méltó emléket állít a 36 esztendős korában, edzés közben elhunyt kiváló versenyzőnek.

- A film gondolatával megkerestük a Kolonics György Alapítványt, amely természetesen az ötletünk mellé állt, és ezzel egy időben megkezdtük a pénzgyűjtést is, hogy Koló emlékéhez méltó filmet tudjunk készíteni. A forgatást idén nyáron tudtuk elkezdeni, a filmben megszólalnak barátok, pályatársak, ellenfelek, edzők és szövetségi kapitányok, sőt rengeteg újraforgatott illusztrációs jelenetünk is van, amelyben a felnőtt Kolonics Györgyöt a győriek ifjúsági világbajnoka, Khaut Kristóf játszotta, míg Kozmann György saját magát. Koló igazi példakép, hiteles ember volt számomra is, éppen ezért a szívem csücske lett ez a film - mesélte Zentai Nóra.

- Nehéz feladat volt a rendezés, mert alapvetően szívbe markoló filmet szerettünk volna, ám olyat, amely nem a tragédián alapszik - mondta Varga András rendező. Szerettük volna megmutatni, hogyan lehet óriási alázattal, szerénységgel, magunkba rejtett félelmekkel is a világ legjobb sportolójává válni. A vágással, a zeneválasztással sokfajta érzést akartunk átadni, örömöt, feszültséget, bánatot, barátságot, edző-tanítvány viszonyt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!