Sportvilág

2016.02.22. 18:06

Magyar labdarúgó-válogatott - Storck: messzebb kell gondolni az Eb-nél

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nemcsak a nyári Európa-bajnokságra való felkészülés a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben zajló összetartásának célja, hanem annál messzebb is kell gondolni.

"Az Eb után készen kell állnunk a világbajnoki selejtezősorozatra, ezért olyan fiatalok is velünk vannak, akik a távlati csapat játékosai lehetnek" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a német szakember, aki elárulta, délelőtt aerob teszteket végeztek a játékosok, délután labdás edzés szerepelt a programban, míg kedden taktikai elemeket gyakorolnak, zárásként pedig kétkapus játék lesz.

Strock hozzátette, azért is fontos ez a háromnapos összetartás, mert a szakmai stáb tagjai személyesen elbeszélgetnek a futballistákkal, hogy miben kell fejlődniük, mire van szükség tőlük a nemzeti együttesben.

"Mindenképpen olyan ellenfelet szeretnék, amely illik a játékrendszerünkhöz és jó felkészülést biztosít az Eb-riválisok ellen. De már annak is örülök, ha lesz ellenfél, hiszen február 22. van, így a csapatok többségének már összeállt a programja. A szövetség tudja, mit szeretnék és igyekszik megoldani, jelenleg két országgal zajlanak a tárgyalások" - válaszolt Storck az MTI kérdésére, hogy májusban milyen típusú válogatottal szeretné, hogy barátságos mérkőzést játsszon a csapata.

A magyar válogatott március 26-án Horvátországot fogadja a Groupama Arénában, erre a találkozóra vasárnap óta kaphatóak a jegyek. A közvetlen Eb-felkészülés során június 4-én a világbajnoki címvédő németekkel játszanak a magyarok Gelsenkirchenben, de az MLSZ májusra még szeretne lekötni egy hazai találkozót. Storck a horvátok elleni meccsel kapcsolatban azt mondta, a fejében már összeállt a csapat, s lesznek olyanok, akiket kipróbálnak majd.

Elek Ákos és Korcsmár Zsolt kifejtette, nagyon hasznosak ezek az összetartások, mert az amúgy is kiváló csapategység tovább javul ennek köszönhetően. A DVTK Kínából hazatérő futballistája és a Vasasnak a német másodosztályú Greuther Fürth-től szerződtetett védője abban is egyetértett, hogy a létszámcsökkentés jót tett a magyar élvonal színvonalának, mert tapasztalatuk szerint nagyobb lett az iram.

"Örülök, hogy jó csapatokkal játszunk, de ezeken nem eredményben gondolkozom, hanem játékban. Mindig a következő meccsre koncentrálok, de bevallom, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék az Eb-re" - mondta Elek Ákos, aki hozzátette, azt elképzelhetetlennek tartja, hogy nagyon kikapjanak a horvát és a német válogatottól, hiába tartozik mindkettő a világ közvetlen élvonalához. Szerinte ez a magyar válogatott már teljesen más, mint amelyik például 2013-ban Hollandiában 8-1-re kikapott.

Megjegyezte, Egervári Sándor akkor sok fiatalt épített a csapatba, köztük őt is, és mostanra ezek a játékosok már megfelelő rutinnal rendelkeznek, hogy ilyen kudarc ne fordulhasson elő.

Fiola Attila, a Puskás Akadémia védője arról beszélt, számára előny is lehet, hogy több poszton bevethető. Ezzel arra utalt, hogy amíg klubjában a védelem közepén játszik, addig a válogatottban jobbhátvédként szokott.

A magyar válogatott 44 év után szerepel majd ismét az Eb-n: sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) találkozik az F csoportban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!