Sportvilág

2014.04.10. 09:16

Michelisz Marokkóban mutatkozik be az új Honda Civic-kel

A hétvégén, Marokkóban veszi kezdetét a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC) 2014-es évada. A 12 fordulóra tervezett világbajnoki sorozat ötödik alkalommal látogat el a marokkói városba, Marrákesbe, ahol, az előzetes nevezési lista alapján, 20 versenyző fog rajthoz állni.

Az idei szezonban egy autóval bővül a Honda család, hiszen a marokkói pilóta, Mehdi Bennani szintén ezzel a márkával vág neki az idei évadnak. Bemutatkozik az új gyári csapat a Citroen, versenybe száll még a Lada és a Chevrolet is – bár ez utóbbi nem indul el a gyártók versenyében. A SEAT Sport teljesen kivonult a WTCC mezőnyéből és az Európa Bajnokságra koncentrál.

Az új évad új kategóriákat (TC1 és TC2) és új szabályrendszert is hozott. Az orosz versenyhétvége kivételével minden pénteken egy teszttel kezd a mezőny, majd szombaton két szabadedzéssel folytatódik a hétvége, és délután debütál az új rendszerű időmérő. A tavalyi döntés értelmében törölték a vasárnap reggeli bemelegítést, így a versenyzőknek már csak a két futamra kell koncentrálniuk. A Zengő Motorsport ötödik szezonjára készül a 2012-es év privát világbajnokával, Michelisz Norberttel. A magyar csapat a sikeres tavalyi év után ismét a japán gyáróriás, a HONDA versenyautójával vág neki a világbajnoki sorozatnak.

Fotó: Zengő Motorsport

A Honda gyári csapatában, ahogy tavaly is, a 2009-es világbajnok olasz Gabriele Tarquini, és a korábbi F1-es portugál pilóta, Tiago Monteriro indulhatnak a Civic 2014-es fejlesztésű autójával. Akárcsak tavaly idén is hozzáférhetőek lesznek a telemetriai adatok a hondás pilóták számára, amely nagy segítség lehet a Zengő Motorsport és Michelisz számára is, amíg jobban megismerik az újabb technikát. A magyar különítmény negyedik alkalommal versenyezhet majd a marokkói utcai versenypályán. Az eddigi eredmények felemásak voltak hiszen Michelisz Norbert az első évében a SEAT-tal bejutott a Q2-be és mindkét versenyen pontszerző helyen ért célba. A 2012-es versenyhétvégén azonban a BMW-vel nem jutott be az időmérő edzés a második szakaszába, az első versenyen mégis sikerült a pontszerzők között végeznie. Tavaly pedig az autó még a gyerekbetegségeit nyögte és Monteiro berepülő féktárcsája sem javította Michelisz és a csapat esélyeit.

Michelisz Norbert: Nagyon vártam már, hogy elkezdődjön az ide szezon. Örülök, hogy volt lehetőségünk tesztelni még a futamok előtt Olaszországban. Ahogy már ezt korábban is mondtam a marokkói versenypálya nem tartozik a kedvenceim közé. Bízom benne, hogy a pontszerző helyekért tudunk harcolni. A fő célunk az lesz ezen a versenyhétvégén, hogy az autó hibátlanul teljesítse a versenytávot, hogy a lehető legtöbb információval gyarapodjunk a soron következő franciaországi versenyhétvége előtt.

A hétvége menetrendje:

Április 11. péntek 13:30 – 14:00 Teszt

Április 12, szombat: 10:00 – 10:30

Első szabadedzés 12:15 – 12:45

Második szabadedzés 15:00 – 16:00

Időmérő edzés - élőben az Eurosporton

Április 13, vasárnap: 17:00 – 19:00

Futamok – élőben az Eurosporton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!