Sportvilág

2015.06.02. 19:36

Végleges: 12 csapatos lesz az NB I

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének korábbi döntése szerint a licencadó folyamat lezárásával véglegessé vált, hogy az OTP Bank Liga 2015/16-os idénye 12 csapattal indul útjára. Az idei Szuperkupa-mérkőzést július 5-én rendezik meg.

Az MLSZ honlapjának keddi híre szerint az NB I-es szezon végén az utolsó két helyezett csapat kiesik a másodosztályba. A lebonyolítás a csapatok véleményének ismeretében háromszor 11 fordulós lesz: az első két körben oda-vissza mérkőző csapatok a harmadik körben úgy játszanak, hogy az előző bajnokság első hat helyezettje lesz hatszor pályaválasztó, míg a 7-10. helyezett, valamint a két újonc öt alkalommal . A 12-es létszám azután alakult ki, hogy öt csapat nem kapott élvonalbeli licencet.

Az NB I-es csapatok jogosultak tartalékcsapatot indítani az NB III-ban. A csapatok többsége él ezzel a lehetőséggel, ezért az NB III-as bajnokság három 20 csapatos csoportban zajlik jövőre. Az NB I-esek második csapata amelyben legfeljebb három 23 év feletti játékos lehet nem juthat fel a másodosztályba, de kieshet a megye I-be. Az első osztály küzdelmei július 17-én indulnak, és a jövő nyári Európa-bajnokság miatt május 8-án zárulnak. Az NB II-es és az NB III-as bajnokság augusztus 3-án rajtol. Az NB II-es bajnokság 16 csapattal indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!