Sportvilág

2014.08.21. 16:24

Úszó Eb - Kapás Boglárka bronzérmes 800 méter gyorson

Kapás Boglárka címvédőként bronzérmet nyert 800 méter gyorson a berlini úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Kapás Boglárka a 800 méteres gyorsúszás döntőjében, a berlini úszó Európa-bajnokságon 2014. augusztus 21-én. A magyar úszó bronzérmes lett. MTI Fotó: Kovács Anikó

A 21 éves magyar versenyzőtől a táv elején ketten elszakadtak, de a harmadik helyét biztosan tartotta, majd fokozatosan növelte előnyét üldözőivel szemben, így az érem nem forgott veszélyben.

Végül 8:22.06 perccel csapott a célba, ami közel hét másodperccel jobb idő, mint amit a szerdai előfutamban úszott.

"A bronz miatt mosolygok, az időeredményem miatt viszont nem vagyok boldog" - mondta Kapás az MTI-nek, s hozzátette, ha megússza az országos csúcsát, akkor második lett volna. "Erősebben kellett volna elkezdenem, mert lett volna hozzá erőm. Azért így is elégedett vagyok a bronzzal, most sokkal erősebb volt a mezőny, mint a 2012-es Eb-győzelmem alkalmával."

Kapás Boglárka, a 800 méteres gyorsúszás bronzérmese a dobogón, a berlini úszó Európa-bajnokságon 2014. augusztus 21-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

Kapás Boglárka a berlini kontinensviadal hatodik magyar érmét szerezte meg: győzött Hosszú Katinka 400 méter vegyesen és Cseh 200 méter vegyesen, ezüstérmes lett a nyíltvízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva és 25 kilométeren Olasz Anna, illetve hozzá hasonlóan harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia.

Eredmények:
női 800 m gyors

Európa-bajnok: Jazmin Carlin (Nagy-Britannia) 8:15.54 perc
2. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 8:21.22
3. KAPÁS BOGLÁRKA 8:22.06

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!