A kis csokievő

Más hanyatt-homlok menekült volna a gyanúsan bűzös objektumtól, de ez a farkasétvágyú kicsi sejt rávetette magát az élvezetekre. Minden bizonnyal csokitortának nézte, és addig habzsolta, amíg végül teljesen eltüntette.

De pszt! - nehogy meghallja, mert még a végén megtudja, hogy valójában az nem csoki volt, de nem is torta, hanem bizony a kommunális szennyvíznek külön fázisú, szuszpendált, organikus humán exkrétuma- tudományosan: kaki.

Csodálatos dolog, ahogyan ezeket a parányokat saját szolgálatunkba állítjuk, mint valami mikroszkopikus igáslovakat. Játszi könnyedséggel pucolják ki akár a legsúlyosabban bepiszkolt, ipari vagy háztartási vizeket is. Egyes rokonaik képesek komolyan megbetegíteni bennünket; így síppal, bottal, nádi hegedűvel, no meg a legmodernebb antibiotikumokkal támadjuk őket. Más fajtákkal viszont életünk során örökös szövetségbe kerülünk, aminek esetleges meggyengülése éppen, hogy utat engedhet a kórokozó típusoknak.

Például egy kiadós mandulagyulladás elleni harcban, a gyógyszeres kezelés közben probiotikum készítményekkel igyekszünk támogatni a meggyengült „jó baktérium” csapatokat. Hasonlóképpen a szennyvíztisztítás esetében. Az egyik mikroorganizmust tenyésztjük, etetjük, gondozzuk. Még hidromasszázskádat, wellnesscsúszdát is kapnak, csak, hogy falják és falják a koszt. A másikat klórral öntjük nyakon, egy sem maradhat.

A csokievő bacik mohóságát biológiai víztisztító berendezésekben vagy telepeken, mesterséges környezetben, ellenőrzött körülmények között lehet fenntartani, a kert végébe kiengedett szennyvízre fittyet hánynak. Nem úgy a szomszédok!