A szerkesztő ajánlja

2017.03.24. 23:27

Bátor futball kell ma este!

Ma este Lisszabonban az Estádio da Luz stadionban az Európa-bajnok Portugália ellen játszik világbajnoki selejtezőt a magyar labdarúgó-válogatott.

Gróf András

A B jelű csoportban eddig négy mérkőzést játszott a hat csapat. Jelenleg a csoportot Svájc vezeti százszázalékos teljesítménnyel. A második helyen az aktuális ellenfelünk áll kilenc ponttal, míg nemzeti csapatunk hét ponttal a harmadik pozíciót foglalja el. Még rengeteg mérkőzés van hátra a selejtezőből, de bizton állítható, ha a mai összecsapáson együttesünk nem szerez legalább egy pontot, akkor már nem szólhat bele az első két helyért folyó versenybe. Amíg a kilenc csoportgyőztes automatikusan kijut az oroszországi tornára, addig a nyolc legjobb csoportmásodik oda-visszavágó alapon pótselejtezőt játszik az Európát még megillető négy helyért.

A mai találkozó előtt akár optimisták is lehetnénk, hiszen a franciaországi Eb-n 3-3-as döntetlent játszottunk a portugálokkal, igaz ezt követően mi nem éltük túl az első egyenes kieséses kört, így a fináléban Ronaldo emelhette magasba a trófeát. Futballtörténelmünket figyelembe véve viszont sokkal óvatosabbaknak kell lennünk, hiszen a Portugália ellen lejátszott eddigi tizenegy mérkőzésünkből egyetlen egyet sem nyertünk meg. Tény, hogy a papírforma alapján ezúttal is a házigazdák az esélyesebbek. Különösen úgy, hogy egyesek már előre felmentik a csapatot, mivel azt hangoztatják, ezt a sorozatot beáldozzuk a következő Európa-bajnoki szereplés érdekében.

Én azonban azt várom a nemzeti együttes tagjaitól, hogy ugyanolyan bátran futballozzanak, mint tették azt tavaly a kontinensviadalon. Ne „betojva", a győzelem lehetőségét előre feladva húzzanak szerelést. Amennyiben így lesz, akkor még az sem jelent katasztrófát, ha valamelyik portugál sztár extra produkciójának köszönhetően vereséget szenvedünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!