„Hadd beszéljek egy kicsit problémás köztéri szobrainkról”

Hadd beszéljek egy kicsit problémás köztéri szobrainkról. Nem a maciról vagy a bábozó kislányról, ezek rendben vannak, szeretjük őket. De a martinász szoborral már fura dolog történt. Ugyancsak emlékeztet egy francia alkotásra, de azért jó mű, s városunk jelképévé vált. A rendszerváltáskor elkezdtük szégyellni, elhanyagoltuk környezetét, s hagytuk, hogy teljesen benője a növényzet. Eldugtuk, rejtegettük. Most már nyitva van körötte a tér és meg is szépült. Helyes.

Az 1956-os emlékmű azonban zavarba hozza a szemlélőt. A hátrahanyatló, erősen stilizált, elrajzolt, vázlatos alak ugyan mit fejez ki? A harc nagyszerűségét? Nem. A bukás tragikumát? Azt sem. Hát akkor mit? A felejtés melankóliáját. Állhatna helyette városunk főterén egy tank, azzal a felirattal: 1956. Elképzelésemet meg is írtam egy négysorosban:

Azt álmodtam, városunk főterén

egy tank van ott, hol

Lenin szobra állt,

e zord emlékmű harcot hirdetett,

dacos életet, győzelmes halált.

Mért nincs ilyen sehol az országban? Voltak helyette lyukas pléhzászlók Veszprémben, és van gigantikus „vaskefe” a fővárosban. Ugyan ki ünnepel ott?

Ami a legjobban bosszant, az a Kossuth-Széchenyi párost ábrázoló nagyméretű alkotás. Nemes lehetett a szándék, de a megvalósítás torz, rettenetesen elhibázott. A szemlélőnek az az érzése, hogy két öreg hajléktalan kukázó találkozik, s azt kérdezi az egyik a másiktól: Te sem találtál semmit? A felszabadulási emlékmű galambjait, bár kedveltük őket, eltávolítottuk, de félek, hogy a Kossuthot-Széchenyit csúffá tevő kompozíció maradni fog. Szerencsére eldugott helyen van, a növényzet is nagyrészt eltakarja. Sokan nem is tudnak róla. Jó nekik.

És a főtér? Ott már úgy tűnik, nem lesz szobor, bár egy remek alkotás itt hirdethetné a leghatásosabban eszményeinket. EUs-pénzből olyan átalakítás történt, hogy egy hatalmas szökőkútkáva foglalja el a tér jelentős részét, leszűkítve a helyet, ahol a nép összegyűlhetne. Az egymástól elkülönülő alacsony vízsugarak /ha egyáltalán működnek) nem igen gyönyörködtetőek. Mi lehetett a cél?

De van egy ötletem. Móder Rezső hatalmas mobil szobraival kellene körülrakni a szökőkút sajátos alakzatú káváját. Egyelőre kiállítás jelleggel. S ha tetszik a népnek, maradjanak ott véglegesen a mozgó acélkompozíciók. Érdekes és izgalmas lenne ez a „dekoráció.” Mindenki észrevenné, s az ország s tán a világ is felfigyelne erre a ritka, a várost nagyszerűen jellemző látványosságra. Akik kezdetben fanyalognának, egy-kettőre megszoknák és megkedvelnék. És Móder Rezsőnek sem kellene éhen halnia.