Jó reggelt, Dunaújváros!

Még kísért a múlt heti andorrai szégyen, amikor a világranglista kétszázadik helyezettjétől kapott ki a válogatott. Kezdő tizenegy. Számomra korábban ez a legjobb tizenegy játékost jelentette, akik hazájuk képviseletében magukra ölthették a címeres mezt, amiért és amelyben „meghaltak” a pályán.

Ma már a „kezdő tizenegy” semmilyen metaforikus tartalmat nem hordoz, egyszerűen hangsúlytalanná válik, mindazonáltal értelmet nyer a „kezdő” szócska, amely labdarúgóink tekintetében csakis a teljesítményüket minősíti. Persze lehet rosszul és jól is játszani.

Az andorrai este azonban nem erről szólt számomra, hanem arról, hogy esélyét nem láttam annak, hogy a sok pénzért profiskodó játékosok számára a nemzeti válogatott címeres meze valóban olyan fontos-e, mint nekünk nézőknek, akik pályán kívülről ezt gondolják.