2016.03.10. 13:50
„A népbe leszorított erő, tehetség érvényre jutott, s ezáltal megújult a nemzet”
Jöhetne a cseh bajnok. Ugye, nem értik? Nem baj, megmagyarázom.
Gondoljunk Arany János elbeszélő költeményére, melyet az általános iskolából mindenki ismer. Amíg nem jött a cseh bajnok, nem derült ki, hogy a király főemberei és vitézei semmit sem érnek, csak és csakis az elnyomott, kigúnyolt, üldözött, megrágalmazott Toldi Miklós az, aki képes az idegen lovaggal eredményesen megküzdeni.
A cseh már-már elvitte a nemzet címerét, meggyalázva a magyarságot, amikor szinte csoda folytán előkerült Miklós, és játszi könnyedséggel legyőzte az aljassággal is próbálkozó dölyfös idegen harcost. Toldi a király előtt feltolta sisakrostélyát, felfedte kilétét: lesz, ami lesz, gondolta. Az uralkodó megbocsátotta neki, hogy „jogos” indulatában gyilkosságba esett, és legfőbb vitézévé emelte. Györgyöt pedig, az irigy és aljas, tehetségtelen idősebb testvért, az érdemtelen kiváltságost, száműzte udvarából örökre. Helyreállt a világ erkölcsi rendje. Mi is történt végső soron? A népbe leszorított erő, tehetség érvényre jutott, s ezáltal megújult a nemzet. Itt a nagyszerű példa.
Ma is erre lenne szükség. Jöhetne a cseh bajnok. Ki tudja, hol késlekedik? Gondolom, nem csak én várok rá. Akárhogy is, egyszer csak betoppan majd, és akkor a helyzet kényszerének hatására mindenkiről kiderül, kicsoda, mit ér, s a felszínre törő erő és tehetség megújítja, felvirágoztatja az országot, s nyilvánvalóvá lesz: nem az minősíti az embert, hogy mit bír megszerezni magának, hanem az, hogy mit ad másoknak, közösségének, mit cselekszik a hazáért.
Így legyen. Mert ha nem, akkor a mai a Toldi Miklósok kivándorolnak, s Adyval szólva: „marad régiben a bús magyar élet.”
Március szelei fújnak. Loboghatna végre a zászlónk! Hadd érezzük a tavasz varázslatos hatalmát, dinamizmusát, nemzeti érzületünk elszántságát és lelkesültségét, melyről a következő kis vers beszél:
Tavaszi dal
gyermekhangra
Elsomfordált már a tél,
végre ismét tavasz van.
Száll a madár és a szív
odafönt a magasban.
Rügyet s zászlót bont a fény,
március versét mondja,
Petőfi szava dörög
ránk, mai magyarokra.
Talpra, hiszen sok a gond!
Zászlónk dacosan lengjen,
Magyarország, szép hazám,
emelj a fénybe engem!