A szerkesztő ajánlja

2017.03.17. 18:18

Tanóra tízpercben - Mi történt 1919-ben?

Bár nem ünnep már március 21-e, nézzük, mi történt 1919-ben e napon! Kikiáltották a Tanácsköztársaságot, bevezették a szocializmust, megvalósították a proletárdiktatúrát, s megígérték a munkásoknak és a földműves szegényeknek a ragyogó jövőt.

Kiss Kálmán

S hogy elhiggyék, látványosan csökkentették a lakbéreket, jelentősen felemelték a fizetéseket, a burzsujok lakásaiba meg szegényeket költöztettek.Kun Béláék el voltak szánva arra, hogy amit Károlyiék nem mertek, azt megtegyék, szembeszállni készültek az antant kíméletlen követeléseivel és brutalitásával.Kirobbant az „ábrándok dühe.” Hódítottak a „hazug álmok.” Megvakították az elméket a tragédia szakadékába vezényelt illúziók. Gyászos volt a kiábrándulás. A kollektivizált gazdaság nem működött, a katonai nekibuzdulásból pedig hamarosan szörnyű bukás lett. S már-már öncélúan tombolt a terror. Egyáltalán miben bíztak Kun Béláék?Abban, hogy segít Szovjet-Oroszország, és győz a proletár világforradalom. Gondoljunk Tóth Árpád látomásos ódájára, Az új Isten című versére, mely egekbe repült képzelettel hirdette az egész világ forradalmi megújulását. S mi lett?

Oroszország nem segített, a világforradalom elmaradt. Lenin mégis azt üzente: „Tartsatok ki, minden nap közelebb hozza a proletár világforradalom győzelmét.”Holott tudta, ez nem igaz. Ám mivel a bolsevikok nagy bajban voltak, elemi érdekük volt, hogy Magyarország erőket kössön le. Így nem haboztak hazudni, s Adyval szólva megint „mi voltunk a Földnek bolondja, szegény elhasznált magyarok.”Elhittük, hogy a nyomorból kommunizmus, a tragikus helyzetből győzelem lehet. 133 napig tartott a nagy átverés bódulata.Kun Béla néhányad magával az ország kincsének egy részével kimenekült a katasztrófából. S már nem hallotta, hogyan csattognak Budapest utcáin a román katonabakancsok, s hogy gördülnek ki a pályaudvarokról Románia felé, a zsákmánnyal megrakott szerelvények.Tanulság: szélhámos mindenki, aki alaptalanul hirdeti a megváltást.

Ezt a trükköt megint eljátszották velünk 1945 után.Ránk kényszerítették a szovjet szocializmust, s a fura hibridtársadalmat, a szociálkapitalizmust. Tudományos meséktől káprázott a szemünk s a fülünk, míg meg nem láttuk a zord valót.S a ’89-90-es rendszerváltás sem volt egy nagy igazságtörténet. Mivel a szükséges és kívánatos dolgokból nincs elég, az érdekek mocskos harca lét, s a gazdaság motorja a „piszkos nyerészkedés” (Arisztotelész). És ahogy Ady mondta: „Mi urunk: a Pénz.”Lesz-e valaha másképpen? Igen!De csak akkor, ha teljesen kibontakoznak az emberi erők és képességek. Akkor majd „elfárad a vész haragja s a viszály elvérzik a csatákon.” (Vörösmarty: A vén cigány)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!