Tudomány

2016.10.28. 17:10

Színpadon a tudomány

Dunaújváros/Debrecen - Az Agóra tudományos élményközpontban megrendezett Science on stage fesztiválon járt a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola két pedagógusa nemrégiben.

Balla Tibor

A debreceni fesztiválon résztvevő tanárok a tanítási órán vagy a tanórán kívüli tevékenységben felhasználható innovatív és kreatív eszközöket, technikákat, illetve témafeldolgozásokat ismertettek meg egymással. A közel száz kiállító a természettudományok minden területét érintette. 6 biológia, 17 informatika, 11 kémia, 37 fizika, 11 matematika és 12 komplex természettudományi területre vonatkozó projektet vonultattak fel.

Garamvölgyi Józsefné kísérletei tárgyaival a fesztiválon
Fotó: Amatőr

Garamvölgyi Józsefné és Csapó Mária a Hétköznapi anyagok a fizikai jelenségek világában című projekttel vett részt a rangos szakmai kiállításon. Egyszerűen kivitelezhető, könnyen beszerezhető alapanyagokból összeállított kísérletsorozatuk nagy érdeklődésnek örvendett. Színpadi előadásokon vettek részt, több szakmai műhely munkájába is bekapcsolódtak.

A nagyközönség is kipróbálhatta a kísérleteket. A zárónapon a pedagógusok egymás projektjeit ismerték meg, szakmai tapasztaltcserét folytattak: tanároktól tanároknak . A Dózsa iskolában sikeresen működik a természettudományos tehetséggondozás. Ehhez számos ötlettel gazdagodtak pedagógusaik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!