Dunakanyar - Történelmünk és mai mindennapjaink a nagy folyónknál

Kezdjük utazásunkat Vácon, a püspöki városban. A várost már I. Géza is kiemelt településként említi meg egyik oklevelében. E pár sorban nem akarunk nagy történelmi áttekintést készíteni, de a város jelentőségéről talán elég annyit megemlíteni, hogy az ország első vasútvonala 1846-ban Pest és Vác között jött létre. Aki napjainkban ellátogat Vácra, egy gyönyörű történelmi belvárost láthat. A szebbnél szebb épületek árnyékában kellemes éttermek, cukrászdák várják a turistákat. Mindenki számára ajánlott a főtéren az az udvarház, ahol békében megfér egymás mellett Sajdik Ferenc, Magyarország egyik legjobb karikaturistájának emlékháza, a kézműves csokoládézó és az ország talán legjelentősebb bormúzeuma.

Vác történelmi belvárosa.

A bormúzeum, amit Vig Gyula hozott létre, és nagy szeretettel és még nagyobb szakértelemmel gondoz, kihagyhatatlan azok számára, akik kicsit is kedvelik a bort. Az mindenképpen kiemelendő, hogy több száz éves magyar borokat láthatunk a múzeumban, és Vig úr tárlatvezetése pedig maga a csoda. A tokaji borok közül például tud olyat mutatni, amely 1953-ban a brüsszeli világkiállításon szerepelt, de cirill betűkkel, mivel akkor Magyarországot Szovjetunió gyarmatának tekintették. És van olyan 1944-es aszú is, amit a tulajdonosok az oroszok elől dugtak el, pusztán egy üveggel, mert a többiről úgy döntöttek, inkább megisszák. A legértékesebbnek tartott aszúja egy 1958-as, amit a Tokaji Borkombinát vezérigazgatója ajándékozott a Dunai Vasmű vezérigazgatójának.

A Dunakanyarban majdnem minden vendéglátóegységben egy kis szobával gondolnak a családok legkisebb tagjaira.

Fotók: Agárdy Csaba

Váctól csak egy kicsit kell továbbmenni, és máris Verőcén vagyunk, ami talán a Dunakanyar legszebb része. Ez köszönhető Ybl Miklósnak, aki ott élt és ott alkotott. Ennek köszönhetően egymást érik a Dunára nyíló teraszházak. A fiatalabb korosztálynak talán nem mond semmit, de itt van a Migazzi-kastély, ami egy kolostor volt, ma már idősek otthona. Érdekessége, hogy ez volt az ország egyetlen kolostora, amelyik átvészelte a kommunista rendszert. Ma már csak egy kilencvenéves apáca emlékezhet a múltra. Ha feljebb megyünk északra, Kismaros, Nagymaros és Zebegény következik. Nagymarost majdnem tönkretették meggondolatlan emberek, amikor bebetonozták a bősi vízlépcső ürügyén.

E sorok írója még látta a Dunából ágaskodó betontömböket. Hála istennek ez már csak történelem. Ma szépen kiépített Duna-part várja a kirándulókat pazar kilátással a visegrádi várra, ahova az innen induló komppal tíz perc alatt a Duna jobb partján találhatjuk magunkat. Utazásunkat folytassuk Zebegényig, ami egy ékszerdoboz. Ha arra járunk, nem szabad kihagyni a teljesen magánkézben lévő hajómúzeumot, ahol az utolsó tengerjáró magyar kapitány gyűjteményét tekinthetjük meg.

Vig Gyula, a váci bormúzeum tulajdonosa, aki az ország történelmi borait őrzi és mindegyikhez van egy remek története.

De még ennél is nagyobb attrakció a zebegényi hegy tetején lévő trianoni emlékmű. Itt nemcsak Trianonról, hanem a magyar történelem minden jeles eseményéről megemlékeznek. Páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra, és a hegyről lefelé vezető kis úton Jézus keresztrefeszítésének állomásait is megtekinthetjük. Kevesen tudják, de nagyon fontos dolog, hogy Zebegényben mindennap 16 óra 40 perckor, amikor aláírták a sokak által párizsi békének nevezett diktátumot, megszólalnak a harangok, arra emlékeztetve, hogy hazánk kétharmad része elveszett.

A Dunakanyart mindenkinek fel kell fedeznie, nemcsak azért, mert a táj gyönyörű és előttünk van a teljes történelmünk, hanem azért is, mert rendkívül kedves, segítőkész emberekkel lehet itt találkozni. Minden emberléptékű, emberközpontú. Erre talán a legjobb példa az, hogy nincs olyan bár, kávézó, étterem, ahol ne lenne úgynevezett gyerekszoba. A gyerekek itt kedvükre rajzolhatnak, kézműveskedhetnek, ha szükséges, le is pihenhetnek, míg a szülők egy pohár ital mellett beszélgetnek. És ha már gasztronómia, bizton állíthatjuk, itt kapható a legízletesebb és legnagyobb gombócokban mért fagylalt. A lényeg: ne feledjük a Dunakanyart!