Utazó

2016.04.26. 13:40

A Kállayak kúriája régi fényében

Kállósemjén - Befejeződött Kállay Miklós egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló Wolkenstein-kastélynak a rekonstrukciója.

A barokk stílusban 1763-ban felépített, az elmúlt évtizedekben erősen leromlott állapotú kúria - a mellette lévő, eddig magtárként használt Wolkenstein-kastéllyal együtt - teljesen megújult. A két épület külső és belső rekonstrukción esett át, a kúria termeiben kutatószobát és a Kállay család tárgyi emlékeit bemutató történelmi kiállítást rendeztek be. A projekt a Kállay-örökség bemutatása mellett az 1920-30-as évek hangulatát idézi. A látogatókat emellett játszóház, illetve korhű bútorokkal berendezett nosztalgiakávézó várja.

A felújított kúria termeiben kutatószobát és a Kállay család tárgyi emlékeit bemutató történelmi kiállítást rendeztek be
MTI-fotó: Balázs Attila

A kúria hathektáros területén található a szintén felújított, a család több tagjának hamvait őrző Kállay-kápolna, a különleges növényekkel díszített kastélyparkba pedig zenepavilont, a régi időket idéző futball-, teniszpályát és gyermekjátékokat telepítettek. A műemlék volt urasági kiszolgálóépületében korabeli cselédszobát és kerékpárkölcsönzőt alakítottak ki, egy eredeti, működőképes 1928-as Ford A-modell révén pedig autóval is körbejárható a kúria és a kastélypark.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!