Ikarus váltotta fel a lóvasutat

Cilinderes gavallérok ácsorognak a körúti megállóban, karjukon krinolinszoknyát viselő kisasszonykák: a hétvégét minden magára valamit adó pesti polgár a budai hegyekben tölti. A Zugliget vendéglőiben elköltött vasárnapi ebéd a sikk a tehetősebb rétegnél; a soványabb pénztárcájúak egyszerűen egy kiadós sétára érkeznek az erdőkbe. 1870-ben járunk, a reformkori lóvasút új, zugligeti viszonylatának megindulása után alig két évvel. A Lánchídtól induló sínek az Országúton (ma Margit körút) át a Budakeszi útig (ma Szilágyi Erzsébet fasor) húzódnak, hogy aztán a Budagyöngyénél elágazva egészen a Zugligetig nyújtózzanak.

A nem számozott, hanem színnel (sárgával) jelölt járat 1868-as első üzemnapján 1496 utas tolong a kocsikon, s ez a szám később sem csökken. A végállomásnál gyönyörű, míves faszerkezetű várócsarnok áll a polgárok szolgálatában; ám alig kell várakozni, hiszen a szembejövő ló vontatta szerelvények kocsisai igen nagy gyakorisággal biccentenek egymásnak a bakról. Hamarosan a Károly kaszárnyáig ér a sínpálya.

A régi végállomás épülete; ma falfirkák „díszítik” a falakat, hajléktalanok szállása az épület

A lovak patkói azonban nem sokáig dobognak a sínek között. 1896-ban a lóvasút helyén elindul az első villamos a Zugliget irányába. A pest-budai polgár immár télen is kiruccanhat kedvenc vendéglőjébe.

„Megfutamodott a zugligeti villamos, négy halott!” kiáltozzák az Esti Ujság rikkancsai. 1900. június 4-én a szerelvény nem képes bevenni a Virányos úti kanyart - kisiklik. A hetven utas közül négyen szörnyethalnak, kilencen megsérülnek. Az ügy kivizsgáltatik, s miniszteri tanácskozás után kihirdettetik: a végállomást lejtős terepről vízszintes területre kell helyezni. 1903-ra meg is épül az új végállomás. 1907-ben fénykorát éli a zugligeti „villanyos vasút”, a viszonylatot a nagy forgalomra való tekintettel átszervezik. Kétirányú körpálya épül, amelynek szerelvényei számokat is kapnak: 45-öst, illetve 43-ast.

Az új végállomás nem sokkal 1903-as megépítése után és ma. Napjainkban az épület környékén kemping üzemel, télen a sínek helyét korcsolyapálya foglalja el
Fotó: Lovász Lilla

Ám a háború mindent elsöpör. 1918-ra a sárga kocsik hozzászoknak a katonaruhás utasokhoz. Abban az évben a Zugliget összes addigi járata megszűnik. Helyettük egyetlen, a 81-es számú közlekedik. A sínekben szerencsére nem tesz kárt egyik világégés sem, a viszonylat 1945 után is megmarad, 81-es jelzése generációk számára jelent egyet a zugligeti kiruccanással. Csakhogy Sztálin nemsokára 70. születésnapját ünnepli, s ilyeténképpen kő kövön nem maradhat, még a villamosok száma sem.

Az új járatoknak 70 feletti számozással kell eztán kezdődniük, ebből kifolyólag a régieket át kell keresztelni. 1955. május 16-án a 81-es járatszám kerül sorra: ettől a naptól kezdve a Zugligetbe az 58-as számú kocsikra kell szállni. Ám mind kevesebb és kevesebb az utas. A viszonylat fokozatosan leépül, hamarosan a kocsik nem látják a Moszkva teret sem. Mígnem 1977. január 17-én, 109 év után az 58-as járat utoljára zakatol végig a Budagyöngyétől Zugliget felé tartó síneken. A sárga kocsikat elavultnak bélyegzik, helyettük trolit tervez a városvezetés, ám csakhamar kiderül, erre aligha akad a szűkös költségvetésben: marad az Ikarus...

A naptár 2016-ra fordul. Az egykori, „régi” végállomás valaha pompás épülete végnapjait éli. Bár műemlékvédelem őrzi, betört ablakain keresztül-kasul jár a februári jeges szél, a falakat modern korunk álművészeinek firkálmányai csúfítják el. A míves faszerkezet még talán menthető, a fa állja az idő vasfogának próbáját. Talán már nem sokáig kell tűrnie: a helybéliek rebesgetik, tervben van az épület hasznosítása. Ha minden igaz - ahelyett, hogy kaszinónak vagy kozmetikumboltnak adnák el - az itteni önkormányzat helytörténeti gyűjteményt tervez a szebb napokat átélt végállomás falai közé.

Az „új” végállomás környéke - ahol valaha a Fácán vendéglő volt - ma egy kempingnek ad helyet, nyáron a ma is szép állapotban lévő állomásépület ki sem látszik a modern lakóautók közül. Telente a tulajdonosok jégpályává alakítják az egykor sínekkel behálózott kis teret, ám a korcsolyázni idebuszozó ovisok talán már el sem tudják képzelni, hogy ükanyáik, dédapáik egykor lóvasúttal, villamossal érkeztek. Nem értik, hová tűntek el a sínek a bejáratot hűségesen őrző két sárga kocsi alól.