Utazó

2015.05.26. 09:02

Dániában jó bringázni

Hollandia elvesztette első helyét a leginkább kerékpárosbarát országok listáján, átadva helyét a rangsor élén Dániának derült ki az Európai Kerékpár Szövetség jelentéséből.

A szövetség kétévenként teszi közzé értékelését arról, hogy az egyes európai országokban milyen mértékben érvényesül a kerékpáros közlekedés támogatása, és miként valósulnak meg a kerékpárosok kényelmét, biztonságát szolgáló intézkedések.

Az előző rangsorban Hollandia még megosztotta az első helyet Dániával, idén azonban már egyértelműen a második helyre szorult.

Az Európai Kerékpáros Szövetség öt mutató alapján rangsorolja az európai országokat. Figyelembe veszi a kerékpárosok biztonságát, a kerékpáros turizmus jelentőségét az idegenforgalom egészét tekintve, az adott országban eladott kerékpárok mennyiségét, a különböző helyi kerékpáros szervezetek taglétszámát, illetve azt, hogy a lakosság hány százaléka használja a kerékpárt napi közlekedési eszközként.

Annak ellenére, hogy az öt vizsgált mutató összességét tekintve ezúttal Dánia került a lista élére, a rendszeres, napi kerékpárhasználat vonatkozásában a hollandok még mindig vezetnek. A jelentés szerint a biciklivel közlekedők számára a legbiztonságosabb országnak Luxemburg számít, míg a legtöbb kerékpárt Szlovéniában értékesítik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!